„- Mi lesz, ha egyedül maradok? Ha elvesztek mindenkit, akiket szeretek.”
„- Semmi. Kiderül, hogy sosem vagy egyedül, sosem voltál egyedül, és sosem leszel egyedül. Mindig szeretve voltál és szeretve maradsz. Csak épp máshogy, mint ahogy eddig hitted.„
Jelentős visszatartó erő a fejlődésben, az egyéni Igazságaink, problémáink gyökerének megkeresése szándékában a szeretteink, barátaink megbántásától, az egyedül maradástól, a hátat fordítástól való félelem. Ezért sokszor inkább beletörődés, alkalmazkodás vagy szemet húnyás lesz az élet kellemetlen oldalai felett, illetve figyelemelterelés, elemzés, megmagyarázás.
Az elvesztés félelme mögé szintén nagyon könnyen be lehet bújni önmagunk felszabadítása és öntudatunk tudatos fejlesztése elől.
Alapvetően a félelem jogos, hiszen ha valóban elindulunk magunkba befelé, minden meg fog változni körülöttünk, ugyanis a mindenünk alapját képező minőségek és rezgésfrekvenciák változnak, amiből az életkörülményeink lettek körülöttünk. Az eredendő, gyerekkori szeretetminőségből lettek a kapcsolódásaink, a családszerkezetünk, pénzügyeink, a szokásaink, a hárításaink, a vélt szerencsétlenségeink, a konfliktusaink, félelmeink, az esetleges betegségeink. Azok körülményei is a mi szeretetmintánkból lettek, akik körülöttünk élnek. Az előző írásban kifejtettem, hogy maga az eredeti szeretetminta íródik át teljesen azzal, ha megtesszük a lépéseinket a gyermekkori mintázataink feltárásával. Tehát ez mindent és mindenkit érinteni fog – természetesen egyénileg eltérő mértékben.
Hogy miért kell bármit is erőltetve változtatni? Hiszen van, aki úgy érzi, hogy köszöni, jól megvolt ezzel eddig is így és ezután is jól meglesz. Valójában tényleg nem kell semmit tenni annak, akinek minden jó úgy, ahogy van. Mindig azt kell élni, ami nyilvánvalóan előttünk van, és könnyedén létezik. Csak azt kell követni változásként, ami kényszerítésként megmutatkozik. Viszont lehetséges, hogy a saját személyes környezetben van olyan érintett, akiben már megérett a változtatás lépéseinek szükségessége. Ez pedig Téged is érinteni fog, ha készen állsz, ha nem.
Azokhoz kívánok szólni, akikben már megérett, csak belső, vagy másokra hárított félelmek miatt hárítják a lépéseiket. Akik érzik a késztetést, a mozdítás szükségességét, de kizárólag elméletben maradnak, mert féltik saját magukat és a családtagjaikat, szeretteiket, baráti kapcsolataikat.
A tudatfejlődéshez, a saját rezgés emeléséhez tettekkel kell lépni. Félelmekkel szemben.
Cikkek, írások, könyvek olvasgatása csak tettekkel kiegészítve, a gyakorlatban átélve épül be a létezésünkbe. Kevés megnézni valakik videóit, kevés elmenni valakik előadására és bezsebelni a felemelő energiákat, mindent érteni majd hazamenni és folytatni az életet ott, ahol volt. Kevés végigelemezni a világ dolgait barátainkkal, családtagjainkkal. Pont ott tartanak ők is, ahol mi, ezért tudunk barátok, családtagok lenni. Így öntudatlanul egymást tartjuk vissza a fejlődésben. Szükséges ellépni tőlük egy időre mindenképpen.
Hogy mi lesz utána? Az ISMERETLEN.
A népmesék nagyon hasznos motívumokat tartalmaznak, hiszen valójában nem mesék, hanem szimbólumok által közvetítik a Világ bölcsességeit és az emberi életút folyamatait, jellegzetességeit.
A szegény legények, a királyfik a mesékben elmennek szerencsét próbálni. Egyedül. Hamuba sült pogácsával felszerelkezve elbúcsúznak, otthon hagyják szüleiket – szimbolikusan a gyerekkorukat-, és kipróbálják, újradefiniálják magukat a Nagyvilágban. Megküzdenek a magukban élő sárkánnyal, túljárnak az ördög eszén, próbákat állnak ki. A szülők pedig ezt elfogadják és támogatják. Ezeknek a vándoroknak, akik egyáltalán nem csak férfi neműek, hanem nemtől függetlenül mindannyiunk férfi részének szimbólumai a „szerencsét próbálni”-fogalma alatt meg kell keresniük magányosan azt, hogy ők kik is valójában, mielőtt megállapodnak. Az élet kihívásaival szembenéznek, azoknak szándékosan elébe mennek, hogy próbát tegyenek, tapasztalatot szerezzenek és fejlődjenek. Ezt ma önismereti utazásnak hívják. Erre lenne szüksége mindenkinek. Annak is, aki félelmei miatt bátortalan ezt megtenni.
Igen, mai modern társadalmunkban külső vagy belső nyomás hatására hamarabb, azaz enélkül az önismereti utazás nélkül házasodunk, alapítunk családot, választunk szakmát és kezdjük el az életünket. Tehát, amikor életünk derekán kényszerülünk neki „szerencsét próbálni”, akkor már vannak gyerekeink, házastársunk, kialakult kapcsolataink, esetleg adósságaink és kötelezettségeink is. Nagyon sokszor szüleink látható vagy láthatatlan elvárásai is velünk élnek, akiknek eszükbe sem jutott soha útnak indítani minket, mert már őket sem indította útnak senki. Nem váltak le a saját szüleikről ők sem. Így drasztikusan érinteni fogja a környezetünk szereplőit az esetleges kiugrásunk önmagunkért.
Ezt a folyamatot úgy kell meglépnünk, hogy egy időre egyedül indulunk el, a társaink, családtagjaink, nagyvilági szokásaink nélkül. Ha esetleg nem várjuk meg, amíg az évekig jelen lévő belső feszültség elmérgesíti a társkapcsolatot, akkor talán bizalommal és megengedéssel is megtörténhet.
Mindenki túl fogja élni. Velünk együtt emberi kapcsolódásaink és a társunk, a párkapcsolatunk is lehetőséget kaphat egy megújulásra. Egy próba lesz.
Magányos belső utazásunkból visszatérve pedig új emberként új alapokat teremthetünk magunk körül. Gyerekeink sokkal kiegyensúlyozottabb szülőt kapnak, barátságainkat (és családtagjainkat) tekintve pedig ki fog derülni, hogy kié volt igaz elfogadás és szeretet és kié másmilyen. Anyagi körülményeink kapcsán kiderül, hogy minek van értelme, minek nincs, mi szolgálja ténylegesen az életünket és mi nem. Ez a felsorolás csak néhány dolog, nem teljes.
„Csak” az Igazság fog megmutatkozni.
A mesékben a királyfiak és a szegény legények minden esetben megerősödve és boldogan tértek haza, sokszor fele királysággal és igaz szerelemmel.
Csendesen magamban már régóta kívánom, hogy egyszer a szülői félelmeinket félre tudjuk tenni, hogy a gyerekeinket el merjük majd engedni önismereti utazásra egyedül a nagy világba még az előtt, mielőtt párt választanak maguknak, szakmát kezdenek és adósságokba verik magukat. Csak azért, mert így szoktuk.
Ez előtt viszont a kollektív kritikus tömegnek el kell mernie indulni a saját felnőtt önismereti megújulásának útján.
Gyere tovább!
