Bármilyen külső információból beépült tudás valóságát alapjaiban határozza meg, hogy milyen hatással van ránk az a személy, aki azt mondja. Máshogy hat ugyanaz a mondanivaló egy egyszerű embertől, máshogy egy retorikai és marketing szempontból jól képzett, gyakorlott, sokat tanult, pozitív kisugárzású, esetleg ismert valakitől, megint máshogy egy kétes hírű, eleve ismeretlen, képzetlen, bármilyen szempontból kifogásolható embertől. Máshogy értelmezi ugyanazokat az információkat egy tudat alatt mindent kontrolláló személy és máshogy a belül stabil, lélekben független. Magának a tartalomnak, a lényegnek csak másodlagos szerepe van. Ez igaz a hírekre, a politikára, a reklámokra, bármilyen véleményre, a különféle tanokra, irányzatokra, a vallások egyes tanaira is, bármilyen alkalmazott technikára, módszerre, akár a tudomány egyes állításaira.
Az ember kívülről érkező hírt, ismeretet csak a saját tudása és élettapasztalatai által befolyásolt érzelmi előítéleteivel, elvárásaival, hitrendszerével együtt képes befogadni, azt ezekhez megfeleltetve értelmezni, magyarázni, esetleg magának torzítani, vagy automatikusan elutasítani. Mondhatjuk úgy is, hogy minden kívülről jövő információ azonnal átitatódik saját magunkkal is. Rendkívül nagy jelentősége van tehát a személyes önismeretnek és a világismeretnek. Tudatos átszűrés nélkül a saját helyett a mások igazságával azonosulás jöhet létre – akár észrevétlenül is. Rendkívül nagy értelmező hatása van az aktuális világképnek, személyiségfejlettségnek, a kollektív összvéleménytől, a közvetlen környezettől való függetlenedési képességnek, azaz magának a gondolkodásnak és a mindenkori belső erőnek.
Ezek alapján ki az, aki embertársai számára teljesen hiteles információt, abszolútumként érvényesíthető tudást képes másoknak átadni? Emberi testben, itt a Földön valójában senki nem képes. Mivel az átadott információ pont ugyanúgy át van itatódva az átadó egyén saját belső önmagával. Így az kizárólag saját maga számára lehet teljes. (Szükségtelen bővebben beszélni arról, hogy létezik szándékos befolyásolás, manipuláció is.)
Senki nem birtokolhat teljes, abszolútumot. Mindenkinek saját, pillanatnyi és csak őrá vonatkozó igazsága van, ami optimális esetben a külső hatások által folyamatosan változik és fejlődik. Így lenne jó gondolkodni, amikor mások írásait, felfedezéseit, nyilatkozatait, elméleteit, tanításait, stb. hallgatjuk, nézzük, olvassuk. Pillanatnyi támpontként használhatóak csak a fejlődő sajátunkhoz. A bárhonnan kapott, bárhol olvasott, látott ismeret valamikor valakinek a saját belső szűrőin, hitrendszerén, tudásán keresztül megformálódott, és valósnak érzett igazsága volt. Azért találkozunk vele éppen akkor, amikor, mert éppen rá tudunk rezonálni, pillanatnyilag számunkra is igaz lehet. De a forrásszemély által önmagával megformált egyéni nézőpontként tekinthető csak, amivel a saját egyéni végkifejlet tovább formálható.
Kevés kivétellel senki sem indul belül független, tudatos individuumként a saját életében, hanem ránevelődik mások törvényeire, igazságaira. Ez kiküszöbölhetetlen. Mindannyian adott indítóprogrammal és adott környezetben kezdünk neki élni: családban, közösségben, iskolában, térségben, országban, stb. Ám, ha egyénire átformálás nélkül megmarad az eredeti program, akkor tudattalanul az eredeti környezet által meghatározott elvek, elvárások és igazságok mentén való gondolkodás marad meg szűrőnkként. Amíg nem látjuk meg (nem láttatja meg velünk valaki), hogy létezik független, saját belső igazságunk, addig minden egyes külső információt, megélést, tapasztalatot, választást a szüleink, tanáraink, egyéb mintáink, társadalmi és politikai környezetünk, szeretett embertársunk szűrőin át fogunk tudni a magunk számára is értelmezni és elfogadni. Ez egy vakfoltként láthatatlan marad. Eszerint az indítóprogramról történő leválasztódásig kívülről semmit sem lehetséges önmagunk számára tisztán értelmezni. Amíg jól vagyunk ebben, addig minden rendben. Bármivel lehet tökéletesen azonosulni, tudattalanul a magunkénak érezve azt, ami valójában másoké. De vajon mikor akarjuk saját magunkat, az igazságainkat megismerni?
Az egyéni belső igazság létrejöttének előfeltétele a lélek szabadsága. Mindannyiunk lelke élő. Azon kívül, hogy létezésünk szemmel láthatatlan alapját képezi, a lélek folyamatos kapcsolódásban van a tudatunkkal. Kívülről érkező hatások esetén folyamatosan jelzéseket ad számunkra, amit vagy meg tudunk hallani és észre tudunk venni, vagy nem. Ez a belső hang a lélek jelzéseinek közvetlen útja. Jelzéseit ebben a fizikai világban az emberi test mutatja számunkra. Gyomorszorulás, légszomj, megkönnyebbülés, stb. lehetnek jelek. Ha a testünk alkalmas a finomérzékelésre, azaz tudat alatti védekezésből nincs lefagyasztva vagy elzárva, megfelelő étellel van táplálva és fizikailag edzésben van tartva, a lélek jelzései meg tudnak rajta keresztül nyilvánulni. Finomérzékelés és annak követése nélkül belső segítség és egyéni iránymutatás nélkül maradunk, esetleg torzítottan érzékelünk vagy érzékelés nélkül, kontrolláltan, agyból irányítunk. Jó lenne visszaszerezni a kapcsolódást a saját testünkkel, mivel a lélek a finomjelzések figyelmen kívül hagyása után testi megbetegedéssel fog jelezni tovább.
Ehhez a belső hanghoz mindannyiunknak hozzá kellene tudni férni, ahogy valaha korlátlanul mindannyian hozzáfértünk. Mert végül nem az lesz a fontos, hogy ki mit gondol igaznak, hanem az, hogy ki mit érez belül igaznak. Így születik meg a saját valódi Igazságunk.
Eljön az idő, amikor már nem lesz szükség külső igazságra. Kizárólag a belső igazság lesz a mértékadó.
A jelenlegi saját igazságomhoz is felhatalmazom a Tisztelt Olvasót, hogy olvasás közben figyelje meg az érzéseit, és nyugodtan hallgasson rájuk akkor is, ha a saját igazsága nem egyezik az olvasottakkal. Soha nem lehet tudni, hogy mi és milyen módon segít hozzá a Lélek saját igazságaihoz.
