Mindannyian szüleink gyermekei vagyunk és ez életben végig azok is maradunk. Természetes, hogy szüleink személye, élettere, családrendszere és személyisége a meghatározó a saját életünk alapjait tekintve. Amennyiben megadatik a szülőkkel együtt növekedés, direkt vagy inverz módon szintén az ő világnézetük, hitrendszerük lesz a miénk kiindulópontja. Egyéb esetben a számunkra mintát adó felnőtteké. Ahhoz, hogy felnövekedve majd mindenki azt a kívül és belül is független, felelősségteljes és harmonikusan fejlődő életet választhassa magának, ami az eredeti élettervében szerepel, mindannyiunknak teljesen le kellene tudni válni az eredeti mintázatról az eredendő családrendszeri hatásokról, mert egyáltalán nem mindegy, hogy azok milyen mélységben határozzák majd meg a felnőtt életünket. Nagyon fontos lenne mindannyiunknak ismerni, hogy pontosan mik lehetnek ezek a hatások, valamint mikor és hogyan van lehetőségünk a felnőtté válás küszöbét valóban átlépni, és nemcsak a megfelelő kort elérni.
Köldökzsinór
A szülőkről történő tényleges leválás természetesen nem azt jelenti, hogy el kellene tőlük végleg búcsúzni, vagy szakadni. Az sem a leválást jelenti, ha elhatározás által elkülönítjük az életünket tőlük, esetleg egyáltalán nem tartjuk a kapcsolatot a szüleinkkel. A tudattalan hatások így is jelen lesznek bennünk. Még akkor is, ha a szülők már rég nem élnek. A láthatatlan köldökzsinór nem vágódik el a szülő elhalálozásával! A felnőtté váláshoz az életünket tudat alatt irányító érzelmi és energetikai kötelékeinket szükséges teljesen elvágni. Ez kizárólag kívülről történhet meg, akárcsak az újszülött születésekor. Tehát egy érzelmi leválási folyamatban magának a gyermeknek van lehetősége akarattal és szándékkal elvágni a saját energetikai köldökzsinórját – ideális esetben a szülő részvételével és jóváhagyásával. Amennyiben a szülők már nem élnek, vagy jelen sem voltak a gyermek életében, akkor is szükséges a láthatatlan köldökzsinór elvágása, mert az ugyanúgy létezik. Van lehetőség a Morfogenetikus Mező segítségével a leválási folyamatot kezdeményeznünk és átélnünk egy ebben a témában tapasztalt és gyakorlott kísérő segítségével, aki velünk ellentétben képes a vakfoltjaink mögé is belátni. Mert aki a saját életében már túl van ennek a folyamatán, esetleg másokét is végigkísérte, az könnyen meg tudja látni annak jeleit, hogy valakit a szülei határoznak-e meg, vagy pedig valódi lénye. A valódi lényünket csak a leválás után kezdjük el megismerni, csak azután tudunk elkezdeni önmmagunk által élni.
A természeti népekkel ellentétben a modern társadalmi rendszerekben a felnőtté válás rítusának a hagyománya kiveszett. Így nem történik meg a beavatás, felhatalmazás az élet felelősségére, egyúttal a leválasztás, az elengedés sem történik meg a szülő részéről. A mai felnőttkorúak jelentős része maga sem tette meg ezt a szükségszerű lépést, mert nem volt rá lehetőségük. A döntő többség eltérő szinteken, de lélekben öntudatlanul gyerek maradt. Ezért elvárhatatlan, hogy önként segíteni tudják a saját gyerekeik leválási folyamatait. Ez egy óriási hiány a társadalmat tekintve, mert így az egyéni lelkierő, a felelősségvállalás képessége és a független belső stabilitás sem tud teljes mértékben kifejlődni. Viszont ahhoz, hogy a világunk megváltozhasson, életkortól függetlenül minden gyermeki léleknek felnőtté kellene válnia.
Ezt az egymással együttműködő leválási folyamatot kívánom minden kedves gyermekként gondolkodó társamnak segíteni az írásaimmal, a jövőbeli esetleges csoportmunkákkal.
A tiszta leválási folyamat azt jelentené, hogy a gyermek kinyilvánítja a szabad akaratát, a szülői hatásokról leválasztja magát és úgy dönt, hogy ezentúl a szülei elvei helyett kizárólag a sajátját követi, döntéseiért vállalja a felelősséget. A szülők pedig önként és szeretettel együttműködnek ebben. De ma nem létezik már tiszta leválási folyamat, mivel többségében maguknak a szülőknek és a nagyszülőknek (és a dédszülőknek, ükszülőknek, stb.) sem volt alkalma és módja átélni a saját leválási folyamatukat, valamint kollektív traumák tudattalanban megmaradt, egymásnak átadogatott hatásai terhelik az emberiséget. A társadalmunk nagy része lélekben sérült gyermek maradt. (Ez régóta így szolgálja „jól” a társadalmi és gazdasági rendszereinket.).
A fentiek miatt a jelenlegi leválási folyamatok a jelen életbeli gyermekkori sérülések, családrendszeri traumák tudatalatti hatásainak megismerését, meggyászolását és kioldását is jelentik, amiket kicsit sem könnyű a felszínre hozni, az érintettekkel közölni, szükség esetén őket felelősségre vonni, és magunkban belül mindent feloldani és átírni. Csak ezt követheti majd a felelősségteljes független saját élet döntése és elvállalása. Anélkül ez nem lehetséges. A gyermek által elvágandó köldökzsinór jelképe a mindenkori szülői befolyások hatásait jelképezi, melyek a mai, modern korunkban főként láthatatlan és tudatalatti befolyásokat, hitrendszereket jelentenek. A mindenkori gyermeknek tudatosan meg kell ismernie és vissza kell adnia azokat a hatásokat a saját szabad akarata és lelke ellen elkövetőknek, amiket a korai gyermekéveiben kapott. Így szabadíthatja fel saját magát a felelős felnőtt életéhez. Ez a leválás vége.
Mivel a megelőző generációk nem feltétlenül állnak készen a mi leválási folyamatainkra, ezért esetleges ellenállásuk és elutasításuk jelentős nehezítést jelenthetnek. Ezzel együtt mindannyiunknak szükségszerű lenne megtenni. Minden utánunk következő generációnak már egyre könnyebb és könnyebb lesz.
Aki nem így gondolkodik, azt tisztelettel el kell fogadni. De ha gyermeki életutunk során, vagy akár később bármikor megérkezünk a felismeréshez és a szembesüléshez, hogy ezt a leválási folyamatot mindenképpen meg kell tennünk ahhoz, hogy végre általa lélekben erős, független és szabad felnőttekké váljunk, enélkül pedig nem lehetünk azok, arra többféle lehetőség is létezik. A leggyorsabb út ebben a folyamatban egy önismereti utazás tapasztalt és hiteles külső segítők kíséretével, esetleg másokkal együtt, biztonságos, zárt csoportmunkában. De akár egyedül lépkedve is sikerülhet mindez, mert elérhető több online lehetőség is. A folyamatok egyes lépéseihez viszont elengedhetetlenül szükségesek külső visszajelzések, melyeket csak személyes interakciók és bátor tapasztalások által lehetséges megkapni. Így személyes véleményem az, hogy a biztonságosnak tűnő magányos fejlődés sok-sok mellékvágányt tartalmazhat és rengeteg időt emészthet fel feleslegesen.
Amikor zsigerileg érezzük, hogy lépni kellene, de nem tesszük meg, mert valamiért nem tudjuk megtenni, ekkor lenne szükség külső segítségre. Az önbántó és egymást bántó körök testet és lelket betegítő hatásainak elkerüléséhez nagyon nagy szükség van mélyebb megértésekre, a magunk példáinak láttatására, egymás támogatására. Mindig igaz, hogy a legmegfelelőbb pillanatban a legjobb személy, módszer és lehetőség kerül az utunkba. Csak el kell merni fogadni.
Siettetni, erőltetni soha semmit nem szabad, de nem is lehetséges egyetlen ilyen folyamatot sem. Mindig lesznek olyanok, aki úgy érzik, hogy minden rendben van körülöttük és bennük. Lesznek olyanok is, akik belül érzik, hogy nem jó, ahogy van, de még nem időszerűek a lépések. Mindenkinek meg kell élni azt, ami meg kell, mert az az életút rendje. Másokat látni és kéretlen beavatkozás nélkül hagyni a szenvedéseikben szintén nagyon nehéz és szintén szükségszerű.
A leválási és belső felszabadulási folyamatot a nehézsége miatt nagyon sok esetben erős elhatározása ellenére sem vállalja végül a gyermek, nehogy megbántsa a jóakaró, szerető szüleit, vagy csalódást okozzon nekik, esetleg ő maga kiessen a szülői szeretet addigi kegyéből és akkor jaj, mi lesz. Nem beszélve a külvilág ítéletéről. Ezek a lehetőségek valóban fennállnak de csak utólag lehetséges megérteni, hogy mi és miért történt. Az illúzióink és a rejtett programjaink fognak átíródni miközben lélek valóban felnőtté érik és lehetőséget kap egy magasabb minőségű élet megélésére. Előre lehetetlen általános forgatókönyvet előirányozni. Ezért hasznos ehhez a folyamathoz egymást támogató, zárt, biztonságos, őszinte, ítélkezésmentes közösség, ami megtartja és erősíti egymást ebben a nehéz, de a belső felszabaduláshoz, a belső erő megszerzéséhez feltétlenül szükséges folyamatban.
A szülő felelőssége
A leválási folyamat során, amennyiben a szülők még élnek, úgy minden esetben kibillentődnek majd ők is a velünk kapcsolatos megszokott életrutinból. Így derülhet fény arra, hogy valójában milyen hatások mentén kényszerülünk együttműködni, mennyire és milyen gondolkodással vagyunk függésben egymástól. Ideális esetben a szülő meg kívánja érteni a gyermekét, és a nehézség ellenére is kit tud tartani a szeretetében és elfogadásában, el tudja engedni a gyermekét. A kevésbé ideális esetekben a szülő saját gyerekkorának meglévő hatásai miatt kisebb, vagy nagyobb konfliktus is keletkezhet, mely már a szülő saját köldökzsinórjára is vonatkozni fog. Ha így alakul, akkor erre a megélésre is valamiért szükség volt a közös élet ezen pontján! A szülő saját életére vonatkozó fejlődés szükségessége és lehetősége már nem a gyermek felelőssége, hanem magáé a szülőé! Akkor is így van, ha ez a gyermek érzelmeit is mélyen érinti! Ezért könnyebb egy támogató közösség erejével mindezt végig élni, mint egyedül.
A fenti sorsfordító lépések önmagunkért történő megcselekedése által minden résztvevőnek lehetősége van a korábbinál jóval magasabb minőségű szülő-gyerek kapcsolódás létrehozására, ami automatikusan jelenti a szülők személyiségfejlődését is. Azaz ugyan elsőre nem ez látszik, de a korábbinál jóval mélyebb szeretet és elfogadás megélésére lesz általa lehetőségünk.
Amennyiben a szülők nem hatalmazzák fel a gyermeket a teljes leválásra, úgy a belső szabadságáért minden felnőtté válni kívánó gyermek szabad akaratának joga és egyúttal emberi kötelessége, hogy nélkülük, egyedül is megtegye ezt! A szülőnek ebbe beleszólási joga sem kellene, hogy legyen! Ehhez viszont meg kell tapasztalni egy saját belső vezettetést, a belső kapcsolódást saját magunkban, ami kellő erőt és bizonyosságot tud adni arra vonatkozóan, hogy valójában sosem voltunk és sosem vagyunk egyedül és minden értünk történik. Ez az önismereti út egyik fontos ajándéka.
A köldökzsinór ereje
Többféle lehetséges forgatókönyv közül egy, a ma társadalmára nagyon jellemző példát szeretnék bemutatni és végig vezetni. Ennél többet az „Életindító programjaink” című írásban lehet olvasni.
Amikor a szülő tudattalanul áthelyezi saját személyét, az önmeghatározását, esetleg a saját félelmeit, vagy rejtett és nem teljesült vágyait a gyermekeire, akkor annak a gyereknek olyannak „kell” lennie, amilyent a szülő kíván láttatni a külvilág számára. Vagy tudatosan, vagy pedig tudattalanul. A gyermeknek felnövekedése során a saját sikerességével kell(ene) majd szemléltetni a szülő alkalmasságát, rátermettségét és sikerességét a szülői minőségében. Folyamatosan teljesítenie kell, valamit mindig felmutatnia. Van olyan gyermek, aki a szülőnek történő öntudatlan megfelelésében meg sem meri kockáztatni, hogy ne nyújtsa mindenben a maximumot, inkább túlteljesít! Ez a gyermek akaratlanul is egyfajta transzparens lesz, amivel idővel észrevétlenül azonosul a szülővel, emiatt lehetősége sem marad a saját életét szabadon élni, vagy eredendő önmagát megismerni. Az azonosulás után mindez vakfolt marad, és a mintázat egyáltalán nem lesz nyíltan látható. A szülő által a gyermek erre a működésre sok dicsérettel, esetleg túlzott felmagasztalással is lehet motiválva, esetleg különböző mértékű manipulációval vagy megtorlással. Mivel a társadalmi rendszereink is ilyen jellegű működésen alapulnak, mindig illeszkedni kell, belül rejtőzködni, önmagunkat feladni, életben maradni. Így születnek óriási karrierek különböző függésekkel, a végén egy hirtelen és váratlan eseménnyel vagy csak egyszerű kiégéssel. Amennyiben egy gyermek a fenti minta inverz módján azt választja, hogy ő lesz az állandó csalódást okozó fekete bárány, az sem könnyebb belül. Kényszerűen berögzül, hogy csak úgy egyszerűen ő maga valójában nem fontos, és ez a tény önmunka nélkül a választásaiban, megnyilvánulásaiban végig kísérheti őt az egész felnőtt életén. Az önsorsrontó, önbeteljesítő életmintázat alapja.
Az életenergia minden esetben másra fordítódik, mint ami a lélek szerint megkívánt lenne. Esélytelen, hogy kockáztassa a szerető gyermeki lélek, hogy mást akarjon élni, mint amit a szülő átadott mintázata megkíván. A sikeres leválási folyamat után ez és az összes hasonló öntudatlan késztetés teljesen megszűnik!
A szülei gyermekeként az elért sikerekért anyagi juttatásokkal és további előnyökkel kecsegtető szülői támogatás tényének ereje felbecsülhetetlen negatív hatással bír a lélek szabadságának, az önazonos életnek a korlátozásához!
Az a gyermek „szerencsés”, aki szülei szeretetéért önként és boldogan tud azonosulni a számukra elfogadható szakmával, társsal és jövőképpel, esetleg ugyanezt inverz módon boldogan valósítja meg a szülői elvárások ellenkezőjeként. Ebben az esetben utólag, a felnőttkor közepén, egy életközepi válsággal jelentkezhetnek az önfeladás „tünetei”, amikor az élet tanításai által kényszerülünk változtatni és megérteni.
Azoknak sokkal nehezebb, akik belül érzik, hogy nem a szülői álom a saját út, de nincs belső erejük, a szülők „szeretete” elleni lépésekhez bátorságuk, legfőképpen a vakfolt miatt rálátásuk arra, hogy valójában mit is szeretnének. Ezt kapunyitási pániknak is nevezhetnénk. Itt csak megalkuvással, és esetleg egy emiatt elrejtett belső dühvel indulhat a felnőtt élet. Ami így tele lesz olyan nehézségekkel, amik érthetetlen vergődést okozhatnak a pálya kezdetén. A kapuzárási pánik, amikor soha nem derült fény arra, hogy miért a mentén zajlott a felnőtt élet, ami mentén és miért nem volt sosem jó az az élet. Minden bizonnyal a test már réges rég jelez ez miatt.
Minden felsorolt esetben meg fog mutatkozni a felnőttkorú élet folyamán az igazság testi tünetek, életviteli nehézségek vagy kudarcok formájában. És mindig ugyanaz lesz a kiinduló, eredendő ok: a szülőről történő leválás hiánya, a köldökzsinór megléte.
Fontos tisztában lennünk azzal, hogy minden az érintettek által mindenkor megélni képes szeretet nevében történik. A szülői oldal és a gyermeki oldal is. De ez a minőségű szeretet az életindító programjaink által minden esetben át van szűrve, így ott lesz a megoldás is. Minél hamarabb derül fény az eredeti gyermekkori és szülői mintázatra, annál hamarabb fejthető meg és kerülhető el az az időhúzás, ami az emberi életünk évtizedeiben is mérhető.
Utószó
Ez téma egy általános tabu ma. Társadalmilag kicsit sem elfogadott a szeretett és tisztelni kötelező szülőket felelősségre vonni, vagy hibáztatni, számon kérni. Pedig a felnőtté válási rítusok hiányainak következményei miatt, a belső felszabadulásunknak ma ez a kulcsa! Ma már csak így vághatjuk el a köldökzsinórunkat! Mindehhez amennyiben ő maga nem lép kezdeményezőleg ez ügyben előre, minden szülőnek a saját gyermeke életének nehézségein keresztül van lehetősége szembesülni a saját gyermekkora esetleg még feldolgozatlan következményeivel, a saját esetleg hibás, a környezetünkben élők lelkében kárt okozó saját emberi működésével. Tehát gyermekként azért is érkezünk a szüleinkhez, hogy segítségül lehessünk a miénk mellett az ő saját fejlődési útjukhoz is az általunk mutatott tükrökkel és jelzésekkel. Tehát szükségességének megmutatkozása esetén feladatunk ezt a lépést gyermekként meg is tenni! Az emberi élet sokkal magasabb szintű, mint ez az aktuálisan élt egyetlen.
Természetesen másmilyen tapasztalattal és életfelfogással rendelkezik egy 18-20 éves, éppen saját életét kezdő gyermeki gondolkodás és másmilyennel a 30-40-50 éves, a szüleiről utólag leválni készülő gyermekies felnőtt gondolkodás. A leválás folyamata azonban ugyanaz marad: megérteni, hogy miről és miért kell leválni és a lépést megtenni.
A köldökzsinór elvágásának folyamata saját tapasztalataim szerint egy hiteles, a saját folyamatán sikeresen átfejlődött kísérő által segített belső munkával kezdődhet el. Lehetőség szerint egy zárt, ítélkezésmentes, biztonságos csoportmunkában. Sokan csinálnak ilyen csoportokat katartikus belső felszabadulásokkal, és sikerekkel. Egyre nagyobb a szükség a munkájukra.
Tényleges felnőtté válás nélkül életenergiáinkat olyan életterületekre vagyunk kénytelenek fordítani, amikre önazonosan, szabadon élve egyáltalán nem jutna eszünkbe. Ennek megvan a szándékos oka, hiszen így enerváltak, jól irányíthatók maradunk a jelenlegi rendszereink számára. Ezeknek a rendszereknek a megváltoztatásához, a társadalom megújításához elsőként a saját családi és társadalmi Mintáinkat szükséges átírnunk! Ebben a nehéz kitartásban nagyon nagy szükség van egymás támogatására, együttműködésére. Az eredmények fáziskéséssel, időeltolódással mutatkoznak meg, a köztes időszakban biztonságosan kapcsolódnunk szükséges egymáshoz. Ennek felületét érlelem még magamban….
A tizenéves fiataljaink számára, de természetesen felnőttkorban is minden gyermek-téma feldolgozása zárt, biztonságos csoportmunkában a leghatékonyabb. Az egymásnak adott ítélkezésmentes, őszinte külső visszajelzések kérésével, befogadásával, megértésével és átdolgozásával kezdhető el az egyéni élet, majd azon keresztül a tágabb világunk megváltoztatása. Úgy gondolom, hogy ezzel a célzott munkával segíthető hozzá a következő generáció a saját lelki erejéhez és belső szabadságához, amivel új Világot tudnak létrehozni. Erre a közös munkára hívok minden fiatalt és nem fiatalt, hogy együtt változtassuk meg a jelenlegi világunkat! Azt, amit nekünk eddig nem sikerült. Mi pedig, az eggyel korábbi generáció, a háttérből egymással összefogva segíteni fogunk Benneteket ebben.
