A mindenkori ember képes felelősségvállalásra, hiszen megélhetést teremt, kötelességeket lát el, célokat valósít meg, jó esetben magát képviseli, és még jobb esetben másokat is képvisel, emberi kapcsolatokat tart fenn, gyerekeket nevel ugyanerre. Némelyek nagyobb mértékű felelősséget vállalnak, mások kisebbet, amit éppen meg kell élni az adott életben. De egyáltalán nem mindegy, hogy miért vállaljuk el a felelősséget abban az életben és miért nem vállaljuk el. Sokkal több múlhat rajta, mint hinnénk.
Ha az adott vállalásokkal a saját lelkünkhöz hűen, a tágabb környezetünkre is tudatosan ráható, fokozatosan fejlődő életet tudnánk élni, akkor minden rendben lenne. Csakhogy többnyire nem így van, esetleg rövidebb életszakaszokra van így. Eltérő kényelmi szinteken, de ma a legtöbbünknek a mindennapok teljesítéséhez, a társadalmi és gazdasági rendszerek kényszerű kiszolgálásához, az utódok létrehozásához és ellátásához, kivételes esetekben a kényelmi szint fenntartásához elegendőek az energiáink. Embertársaink, a Mások, a Többiek, az, hogy mi hogyan hatunk bármire is, személyes érdekek nélkül már nagyon ritkán tudnak fókuszba kerülni. Szintén nagy jelentősége van, hogy ebben a rendszerben az egyéni személyiség tudatos fejlesztését rendre háttérbe helyezzük vagy teljesen figyelmen kívül is hagyjuk. Ebben a minőségben egyre messzebb kerülünk attól az eredendő életfeladattól, amit emberként mindannyian elvállaltunk –habár nem emlékszünk erre.
Elsősorban saját magunkért tartozunk felelősséggel lényünk esszenciája, a Lélek felé., Az ÉN minősége, energiája automatikus ráráhatással van mindenre maga körül szűkebb és tágabb körben is. Mivel ezek az energiák nem láthatók, tudomás nélkül hatunk minden embertársunkra, az összes élő és élettelen lényre, valamint az is részesül belőle, aki nincs a közvetlen környezetünkben.
Az ember és a világunk felépítése nemcsak anyagi jellegű. Egyéni, majd összeadódott energetikai hatásunk az emberi és természeti környezetünkre mérhető, bizonyítható és tapasztalható. Amennyiben a Föld Bolygón élők azonos minőségű gondolkodásban vagy viselkedésben együttesen elérnek egy bizonyos létszámot, az úgy nevezett kritikus tömeget, akkor a többiek is elkezdenek automatikusan és tudattalanul ugyanúgy gondolkodni vagy viselkedni (Lásd „A 144 ezredik majom” című írást). Sokan tudatosan használják is ezt saját életükben vagy a másokét manipulálva, jó és rossz célokra egyaránt.
Mivel az anyagi testünket alkotó Anyatermészet és maga Földünk is élőlénynek tekinthető, ezért a rajta élő emberek gondolkodása, érzelmei és közvetett cselekedetei ugyanúgy visszahatnak rájuk is. Mi lenne, ha ennek a figyelembevételével tekintenénk a természeti csapásokra? Úgy gondolom, hogy a környezetvédelemhez és a klímaváltozáshoz ez a nézőpont is hozzátartozik.
Sokszor csak a saját családunkért vállalunk felelősséget, másokat egyáltalán nem véve számításba, mert jó családfenntartók és jó emberek akarunk lenni, hasznos tagjai a társadalomnak. Így nem vesszük számításba a belőlünk kiinduló, összes emberre és más létezőkre láthatatlanul és közvetetten ható hatásainkat, tehát nem vállaljuk el a saját magunkból kiinduló hatások és energiák felelősségét. Persze, mert nem is tudunk róla, hogy van ilyen. Ennek mértékét el sem tudjuk képzelni, fokozatosan megtapasztalni lehet, ha hajlandóak vagyunk megfigyelni. Ha a szomszédra, a többi lakosra, a társadalomra, a nemzetre és még a globális népességre is tudatosan ki tudna terjedni a fókuszunk (és ez most itt csak az emberek), akkor tudnánk magasabb minőségben elvállalni létünk felelősségét. Akkor máris jobb lenne a megélt világunk.
Ehhez jó lenne teljes körűen ismernünk, hogy emberként kik is vagyunk, a világunk pedig hogyan épül fel, hol, kiért és miért felelünk. Ez az ismeret kezdetben kívülről tud megérkezni (pl. szüleinktől, iskolai tananyagokból, mások által), így eleinte nem mi határozzuk meg, hogy mit kell megtudnunk. De az iskolákban megtanulni kényszerült tananyag nem fedi le az Élet megértéséhez szükséges információt. Sajnos meg sem közelíti azt, főként a létfenntartásra és a gazdasági kiszolgálásra nevel mindenkit, szándékosan benne tartva a társadalmat a tehetetlen gyereklétben. Az életünk megértéséhez, a nehézségeink megszüntetéséhez, a szabadságunk megszerzéséhez nem elégedhetünk meg azzal, amit ilyen szemlélettel központilag meghatároznak számunkra. Vajon meg lehet-e szándékosan határozni így az emberiség tudatszintjét? Le lehet-e központilag korlátozni, hogy „csak” addig értsék az emberek a világot, és „csak” olyan színvonalú és minőségű életet akarjanak élni, ami ma van? Sajnos igen. De az az ismeret és az a tudásszint nem az embereket szolgálja. Ebből ki kell egymást segítenünk. Tehát tanítanunk kell egymást és hajlandónak kell lennünk az iskolai tananyagon kívüli információkat is beengedni magunkba.
Bármilyen emberi szándék és belső erő a tudatszint által meghatározott, egyéni képesség függvénye, így ennek megfelelően ön- és világismerettel mindig, mindenki számára fejleszthető. Nincs olyan, hogy valaki buta, vagy gyenge ehhez. Majd nem lesz az. Minél többet tudunk meg magunkról, annál több mindenre látunk rá, mint azelőtt. Minden tudás mindenki rendelkezésére áll, csak meg kell tenni érte a lépéseket. Ez egy szándék. A tanulni, megérteni vágyásnak, a többnek lenni akarásnak a szándéka. Szükséges megjegyezni, hogy a „képesség”-minősítés itt csak látszólagos. Azt jelenti, hogy addig a pontig vagyunk képesek megérteni a világot, és magunkat, amennyi ismeretet addig a pontig magunkba fogadtunk arról. A mindenkori tudatszint fogalma a jelenlegi gondolkodásunk minőségét és látószögét jelenti azzal az ismeretrendszerrel meghatározva, amit egy pontig megértettünk és alkalmazni tudunk. A tudatszint az adott pillanatig megfejlődött személyiség érettségének mutatója. Tehát a képességeink és a tudatszintünk is fejleszthető! Senki nem csak annyi,ami ebben az életben látszik. Mindenki sokkal több ennél, ami itt és most van, sokkal több és mélyebb belső tudásunk van, mint amit elsőre meg tudunk érteni vagy el tudunk hinni. Ezt a tudást elfelejtettük, vagy elfelejttették velünk, esetleg nem merünk rá hallgatni. Vissza lehet és vissza kell hoznunk magunkba!
Az emberi minőségünk egyik nagyon fontos tényezője, hogy az egyes Lélek melyik fejlődési szakaszában és milyen küldetéssel érkezik a testben megnyilvánuló földi életének adott fejlődési programjába. Ilyen értelemben az egyes életfeladatok nehézségei, az egyéni fejlődés nem csak innen és nem kizárólag a megszületésünk családi és egyéb körülményei által meghatározottak. Tehát nem várható el, hogy teljesen egyforma legyen a gondolkodásmódunk, felelősségvállalási képességünk fejlődési üteme egymáshoz. Ám a feladat minden egyes Lélek számára mindig egyforma marad, a fejlődés útvonala mindenki számára ugyanaz: visszafejlődni erről a létszintről egy sokkal magasabb létszintre. Hogy ki mikor teljesíti ezt, az a saját egyéni felelőssége.
Természetesen vannak olyan társaink és mindig lesznek, akiknek ezek még nem fontos kérdések, akikben ezek a dolgok még nem kezdtek el sem megfogalmazódni, sem pedig megmutatkozni, mert jelen pillanatban az egyéni életútjukhoz mást és másmilyen ütemben kell megélniük. De mindenki volt, van és lesz ugyanazon a lélekfejlődési szinten, mint a többiek. Alapvetően az időben tekintve térünk csak el egymástól. Senki nem helyezheti magát mások fölé sem pedig alá, mert az egyéni életút csak az egyénileg megfejlődni való lépéseket jelenti, melyek a másokéval kölcsönhatásban, együtt teszik majd ki az Egészet. Így mások felett ítélkezni ennek megfelelően szükségtelen és értelmetlen.
Amennyiben bárki nem ért egyet ezzel a gondolkodással, azt szabadon teheti, tiszteletben tartva kell elfogadni minden esetben, mert a korábbi bekezdés értelmében nem mindig vagyunk készek egyformán gondolkodni és érezni. Ám őket is arra szeretnénk kérni, hogy lehetőség szerint viszont is tisztelettel fogadják el azok gondolatait, szándékait és lépéseit, akik változtatni és megváltoztatni szeretnének a maguk és mindannyiunk közös javára. A tények a szándékoknál sokkal később fognak megmutatkozni. A felelősségvállalás mindenkori következő szintjének a megértésével, valamint az arra való képességünk erősítésével és fejlesztésével képesek lehetünk a kollektív változtatásra, amit elsősorban az egyéni életünk fog tudni megmutatni. Nehezítésként előre sajnos nem lehet leellenőrizni, hogy valóban így lesz-e. Elhinni és egymásnak egyre több példát mutatni lehet csak. Hiszem, hogy egymást képesek lehetünk ebből kimozdítani, és képesek lehetünk egyre magasabb minőségű felelősséget vállalni saját magunkért, családtagjainkért, társainkért, akár közösségünkért, nemzetünkért is. Ma még többségében nem vagyunk készek erre, és erről egyénileg nem tehetünk. Viszont fokozatosan egyre többen alkalmassá tehetjük magunkat, ami úgy gondolom, hogy egy célzott és elvállalt egyéni belső munkafolyamat eredménye lehet csak, amit egy mély megértés kell, hogy elindítson.
