„A felelősség fogalmának értelmezése az egyéni és csoportos hitrendszer, az érvényben lévő társadalmi normák, valamint élettapasztalataink, ön- és világismeretünk függvénye, tehát egyéni tudatszint által meghatározott. Mást jelent a felelősségvállalás megértése és elvállalása mondjuk egy központilag irányított és védelmet nyújtani szándékozó társadalmi rendszerben és mást jelent egy önellátó, természetközeli nép esetén.
A tudatszint fogalma itt azt jelenti, hogy egy élet során, de a teljes létciklusunk alatt is az egyéni megértésektől és tapasztalásoktól függően több szinten létezünk, több szinten élünk meg élményeket. Ahogy nyílik a világ, úgy tágul a tudat szintje is egyre szélesebbé, egyre tágabbá, úgy válunk képessé egyre magasabb perspektívából rálátni mindenre, megérteni mindent. Mindig az mentén, attól visszafelé vagyunk képesek értelmezni és megélni az élményeinket, ahol éppen gondolkodásban tartózkodunk. Általában gyerekminőségből haladunk a felnőtt- és az egyre felnőttebb tudatszint felé. Ennek a megértést és valóságérzékelést tekintve akár korlátozó ereje is lehet, jó esetben pedig folyamatosan, megállás nélkül fejlődik. Az életkor előre haladása pedig egyáltalán nem jelenti az egyre fejlettebb tudatszint automatikus rendelkezésre állását. Ezért még felnőtt korban is tenni kell.
Fontos számításba venni, hogy a mi életkorunknál akár jóval kevesebb életévet megélt olyan embertársaink is velünk együtt élnek, akik létciklusukat tekintve jóval több életet éltek már le, tehát jóval több lélektapasztalattal rendelkeznek, mint mi. Így a tudatszintjük is jóval magasabbra képes fejlődni, mint a sajátunk. És velünk is pont ugyanez a helyzet. Van akinél sokkal többet tapasztaltunk már tőle jóval fiatalabb testben is, és van, aki generációs különbségei ellenére már jóval bölcsebb nálunk.
Egy emberi élet során tehát lineárisan is és egymáshoz képest is különböző mértékben vagyunk képesek megérteni majd elvállalni az emberi felelősségünket. Ebben benne van annak lehetősége, hogy adott pillanatban valamire (még) nem vagyunk képesek, ugyanakkor az is megjelenhet, hogy ugyan jelen pillanatban csekély mértékű felelősségvállalás érhető csak el általunk, de az életkörülmények és az életesemények jól mutatják, hogy ezt a képességet sürgősen fejleszteni lenne szükséges.
Mégsem annyira egyszerű ez, mint amilyennek elsőre látszik, ugyanis a felelősségvállalás képességének alapját képező belső stabilitást, azaz a lelkierőnket több irányból is ható gátló hatások érik, amelyek képesek akár teljesen ellehetetleníteni a felnőttséget, az azzal járó felelős, saját gondolkodást.
Az egyéni belső stabilitást, a belső erőt alapvetően határozhatják meg a beszületés életkörülményei. Ez a (többnyire) gyerekkori tapasztalataink által szerzett vagy a családrendszerünkből tudattalanul átvett élményhalmaz észrevétlenül veheti át az irányítást a gondolati, érzelmi és energetikai rendszereink felett. Ameddig nem ismerjük meg és nem tudatosítjuk ezeket a hatásokat, addig észrevétlenül és szándékunktól függetlenül azok tudattalan kényszerűségei mentén élhetünk. Mivel ezek a lenyomatok általában vakfoltként vannak jelen, így láthatatlanok. Ezért kívülről, más ember(ek) segítségét célszerű a hatástalanításhoz kérni és elfogadni.
A belső lelkierőnket manapság tovább gátolhatja a felnőtté avatás társadalmi rítusainak hiánya is, mely minden esetben megjelenik a mindenkori szüleinkről történő tényleges leválás hiányaiban. Ennek a jelenségnek a megjelenési formája egy energetikai köldökzsinór formájában van jelen a felnőtt társadalom gondolkodásának minőségében. Hatása megnyilvánulhat az életeseményekben, a tevékenységek és döntések motivációiban. E köldökzsinór elvágása nélkül lehetetlen a valódi felnőtté válás, a felelősségteljes, szabad gondolkodás. Mivel egy köldökzsinórt kizárólag kívülről lehet elvágni, ezért a mindenkori gyermeknek kell ezt megtennie, a szülők nem tudják (és sokszor nem is akarják) megtenni.
A felelősségvállalási képesség gátló tényezőinek sorához hozzátartozik a jelenlegi világrend által működtetett társadalmi és gazdasági blokkolás, esetenként tudatmanipuláció is, mely kötöttségekben és félelemben tartja az emberiséget. E hatások mögé benézni és meglátni is bátorság, pláne mögé menni vagy kikerülni. Nyilvánossága tabu.
Megemlítendő, hogy a fentieken kívül léteznek még további láthatatlan befolyások is, melyek akár a kollektív információs mezőből, akár más egyéb mezőkből hatnak ránk, esetleg a körülöttünk élő társainktól vesszük át észrevétlenül.
Az egyéni belső erőnek nagyon fontos gátló tényezője az emberre, a világra és magára a létezésre vonatkozó téves tudás is, melyet egy bizonyos időszak óta központilag vagyunk kénytelenek magunkba fogadni. Ez egy központosított, irányított eltérítés. Azok számára viszont, akik az egyéni létciklusukat tekintve a tudatfejlődési szintnek ahhoz a lépcsőfokához érkeztek, ahol az ébredés időszerű, a helyes tudás szinte automatikusan érkezik. Onnantól az egyéni igazság keresése már determinálja a helyes tudás visszaszerzését is.
Ezek a tényezők egész hitrendszereket hoznak létre a tudattalanunkba beépülve, melyekről legtöbbször fogalmunk sincs, hogy léteznek, de a gondolkodásunkat mindenképpen befolyásolják.
Jó hír, hogy kitartó szándékkal és energiabefektetéssel lassanként az összes gátló tényező megszüntethető, legalábbis fokozatosan csökkenthető akkor, amikor az egyéni életutunkon már készen állunk rá. Erre vonatkozóan egyértelmű jelzések jelennek meg az életünkben, amire szabad akaratunk döntései szerint vagy hallgatunk, vagy nem. Minél több gátló tényezőtől szabadulunk meg, tehát minél alaposabban tisztítjuk meg az önvalónkra kívülről rárakódott rétegeket, annál szabadabbá válik a lélek, annál tisztább lesz a gondolkodás, így az azzal létrehozott élet minősége is.
A LÁTHATATLAN KÜLSŐ ÉS BELSŐ BEFOLYÁSOLÁST A SAJÁT EGYÉNI SZÁNDÉKOKTÓL AKARATTAL ELHATÁROLNI ÉS IRÁNYÍTANI KÍVÁNT EMBERI GONDOLKODÁS A TUDATOS GONDOLKODÁS.
A lélek felszabadulásának és felszabadításának formái, módszerei, elméletei, elkötelezett segítői által széleskörű elméleti és gyakorlati tapasztalatok állnak rendelkezésünkre az önfelszabadításhoz. A tudattágításhoz, az egyre magasabb szintű megértésekhez is elérhetők tanítások, források és módszerek. Arra, hogy kinek melyik a megfelelő és a hatékony forrás, a mindenkori saját belső (test)érzetek fognak választ adni a megfelelő időben érkező emberek és információk, valamint az éppen időszerű életfolyamatok által. Mondhatnánk, hogy minden előre eltervezett, de rajtunk áll, hogy mikor és mit választunk, egyáltalán választunk-e. Az egyéni munka eredményének minősége és mélysége pedig mindig arányos lesz a hozzáadott energiával: az idővel, a pénzzel, illetve saját magunk odaadásával.
A lelki gyógyulási szándékot tapasztalataim szerint nem nagyon lehet erőszakkal siettetni másoknál. Saját magunknál viszont lehet halogatni és elszalasztani is. Önfelszabadítás, belső erő és tudatosság nélkül hiába szólítjuk felelősségvállalásra egymást, és saját magunkat is. Ez így olyan elvárás, ami teljesíthetetlen.
Ha az egyszeri földi élet helyett képesek vagyunk a mindenkori lélekutat tekinteni élettávnak, úgy semmi értelme annak, hogy megítéljünk bárkit is az alapján, hogy milyen tudatszinten tartózkodik éppen, és milyen mértékű a felelősségvállalási képessége. Mi magunk is voltunk és leszünk ugyanott, ahol mások. Valójában mindannyian ugyanazt a fejlődést tapasztaljuk meg a létciklusaink során, csak éppen egymástól eltérő ütemben haladunk a fejlődésben. Ki előbb, ki pedig később érkezik meg az ugyanazon a tudatszinten lévő saját állomására. Egyedül rajtunk áll azonban, hogy mennyi időt szánunk vagy vesztegetünk el a lelkünk fejlődési folyamatának egy-egy szakaszára.
Az embernek elsősorban önmagáért kellene tudnia felelősséget vállalni a létezése jelentőségének a megértésével. Ezen keresztül válhat automatikussá a másokért történő tudatosabb felelősségvállalás is.
Néhány példa, amihez fontos (lenne) az egyre magasabb szintű felelősségvállalási képesség:
-Gondolataink, szavaink, cselekedeteink jelentőségének megértéséhez.
-A gyermekvállalás felelős döntéséhez, a gyermeknevelés minőségéhez.
-Tiszta, őszinte, odaadó, közösségtudatos emberi kapcsolódásokhoz.
-Az Anyatermészet, a Földünk, és az Életünk megbecsüléséhez.
-A tudomány és a spiritualitás egységének megértéséhez.
-A test, a lélek és a szellem harmóniájának igényéhez.
-Az egyéni és kollektív Sors megváltoztatásához.
-A Békéhez. „
/részlet „FELEL ŐS S ÉG – Az egyéni és közösségi felelősségvállalás útja” című könyvből/
