Életenergiáink, emberi lényegünk mozgatója egy láthatatlan és megfoghatatlan belső lelkierő, amely önmeghatározás és önérvényesítés tekintetében létfontosságú. Az, hogy egyáltalán ki milyen mértékben merészel célokat, szükségleteket megfogalmazni és megteremteni, vagy saját magát meghatározni és képviselni, a belső erőt meghatározó, illetve akadályozó tényezőinek a kérdése. Ennek megfelelően a belső erő is fejleszthető és fejlesztendő.
Ha a belső iránytű helyett öntudatlanul kizárólag külső programok szerint élünk, úgy a saját testünk, a lelkünk a belső egységünk ellen cselekedhetünk. Akár úgy is, hogy mit sem tudunk erről. Mert csak az lehet hosszú távon egészséges, valamint annak az emberi környezete, aki a saját lelke szerint képes élni! Itt megjegyzendő, hogy ez a cél a lélek fejlettségétől, illetve a személyiség érettségétől függően lehet egy egész életút programja, vagy akár több életre szóló program is – amennyiben a hitrendszer ennek megfelelő.
Valahol érthető, hogy nem mindig érdek a nagy hatóerővel és belső stabilitással rendelkező emberi társadalom létrejötte. Az is előfordulhat, hogy még sokáig nem is lesz az. Ez azt jelenti, hogy amellett, hogy nehezen juthatunk hozzá a létezés tényleges igazságát feltáró ismeretekhez, a külső környezetünkből folyamatosan részesülünk a belső erőnket módszeresen gyengítő hatásokkal és célzott befolyásolással, amiket teljesen feltárni, sokszor észrevenni is lehetetlen. De tisztában lenni ezzel a ténnyel, majd alkalomadtán figyelembe venni, mindenképpen nagyon fontos!
A belső lelkierő megalapozódik azzal, hogy mit tanulunk meg saját magunkról, az emberekről, a világunkról vagy a történelmünkről az iskolában – tehát másoktól kapott tudáson, és hitrendszeren alapszik. A mi társadalmunkban hosszú ideje egymásnak ellentmondó, párhuzamosan oktatott tézisek vannak jelen a felnövekvő generációk világi és vallási ismeretanyagaiban – mind az ember eredetét, mind pedig az emberiség történelmét tekintve. Ha nincs szilárd, megingathatatlan ön- és eredetismeret, nem lehetséges stabil alap, ami nélkül az ember nem lehet birtokában a tényleges teremtő erejének. Előbbiekhez még hozzájönnek a módszeres külső befolyások, és az összegyűjtögetett karmikus lenyomataink kötelező érvényű hatásai, melyek a transzgenerációs életindító programjaink. Innen indulva nem segítve, hanem kíméletlenül gyengítve és hátráltatva vagyunk az egyéni fejlődés útján.
Az iskolai tananyagokhoz példaként szeretném hozni az ember primitív majomtól származó eredetét, vagy a külső gyógyítókra kényszerülő, bármikor kiszolgáltatottá betegedni képes biológiai testet, ami egyáltalán nem büszkeséggel és erővel töltik el az emberfiát/lányát, hanem félelemmel.
A belső erőnket alapvetően határozza meg az, miszerint „csak” annyik vagyunk, ami a szemünkkel vagy röntgenkészülékekkel látszik, és nem többek. Pedig az ember összetételének csak töredéke (néhány százaléka) a látható és tapintható formában megjelenő anyagi teste. A többi, tehát az anyagban nem megnyilvánult rész, ami tulajdonképpen meghatározza a megnyilvánult testünket, sokkal, de sokkal nagyobb jelentőségű, mint gondolnánk. Mindehhez az sem segít hozzá minket az élet büszkeségéhez, ha látszólag ok nélkül születünk, élünk és halunk meg, szinte értelmetlenül és lényegi változás nélkül adjuk tovább a stafétát az utódainknak.
Amennyiben emellé a társadalmi eseményeket tekintve főként a szenvedésre, leigázásra, folyamatos sikertelenségre fókuszál a kötelezően előírt időszakra vonatkozó nemzettörténelmi tananyag, úgy mélyen belül eleve elrendelt, hogy csökkent módban fog üzemelni az egyénekben élő nemzeti önbecsülés ereje is. Az a világkép is csökkenti az önmeghatározásunk erejét, aminek megfelelően a Világegyetem jellegét, működését és alkotóelemeit hatalmasnak, ismeretlennek és felfoghatatlan végtelennek fogadjuk el, amiben csak egy jelentéktelen porszemként tekinthetünk saját magunkra emberi mivoltunkban. Minden egyes itt felsorolt tekintetben létezik sokkal mélyebb belső stabiltást adó ön- és világismeret.
A fentieken kívül a mindenkori belső hatékonyságunkra a legerőteljesebb ráhatással a saját születési körülményeink, transzgenerációs viszonyaink ránk egyénileg vonatkozó hátráltató hatásai vannak. Mint egy alapszűrő. A gyerekkorban szerzett esetleges nehezítő körülmények, blokkjaink, kisgyermekkori traumáink így vagy úgy hozzátartoznak a földi emberléthez. Egyúttal személyre szabottan igazodnak az érintett lélek fejlődéséhez is, valamint az érintett életút fő témáihoz is. Ezeket a programokat életindító programoknak nevezem, mert jól megtervezve és egyénre szabva biztosítják a lehetőségét önmagunk meghaladására. Ezek a kezdeti nehézségek egyenesen erőforrásokat jelentenek a belső hajtóerőnkhöz, de csak akkor, ha hajlandók vagyunk velük szembenézni, megérteni, feldolgozni és magunkba integrálni azokat. Csaknem minden emberi életút tartalmazza ezt a kicsit sem könnyen teljesítendő feladatot. Amíg nincs átdolgozva és integrálva az életindító program, addig az tudattalan vakfoltként a gondolatokat kivétel nélkül átszűri, a kívülről jövő információkat magához módosítja, a cselekedeteket pedig blokkolhatja vagy eltérítheti. Addig esélyünk sincs önazonosan és belülről vezetetten élni, amíg e programot változatlan formában működtetjük. Amint az életindító programok átdolgozása megtörténik, a belső erő, a belső kisugárzás mértékével együtt automatikusan magasabbra ugrik.
De hogyan lehet rávenni valakit arra, hogy akarjon javítani az életminőségén, amikor a változtatáshoz szükséges belső ereje eleve nem elegendő ahhoz, hogy akarjon javítani?
Minden bizonnyal ez jelen pillanatban az összes segítő tevékenységet folytató embertársunk legnagyobb nehézsége. Nem lehetséges olyat kérni, várni, elvárni valakitől, amire az még nem képes. Ráadásul segíteni sem lehetséges senkin, amíg az illető nem akarja, és nem kéri azt.
Jelen fejlettségi szintemen úgy gondolom, hogy mindenkinek a megfelelő pillanatban magától nyílik ki egy ajtó és magától nyílik meg a saját lehetősége a kisebb léptékű vagy drasztikusabb fejlődésre. Kívülről csak önmagunkra vonatkozó, alkalomszülte megértetéssel, nyílt őszinteséggel felvállalt példákkal és ítélkezésmentes egymás felé fordulással lehetséges mozdítani egymást. Ennek az önmagunkért és azon keresztül másokért történő felelősségnek az elfogadásával és elvállalásával minden elfogadhatatlan és nehéz életkörülmény megváltoztatható. Még az is, ami jelenleg kizártnak tűnik,
A belső erőnk hiányra utalhat az, ha nem megy NEM-et mondani, azaz a határainkat játszmák nélkül, egyértelműen kijelölni.
Kevés lehet a lelkierő akkor, ha folyamatosan félelmetes lépéseket megtenni, helyzetekből kilépni, változtatni, vagy egyáltalán élni.
A belsö erő teljes hiányát jelezheti az, ha valaki folyamatosan, és agresszíven lenyom, leszól másokat, fennhangon hirdeti önmaga nagyszerűségét és nem tud szembenézni saját tökéletlenségével.
Amíg túlzó energiát fektetünk abba, hogy szebbnek, jobbnak lássanak minket annál, mint amik természetességünkben vagyunk (pl. szépítészet, feltűnő ruházkodás vagy státuszszimbólumok), addig lélekben erősítésre szorulunk.
A lelkierő hiányozhat, ha folyamatosan betegek vagyunk, és/vagy rettegünk attól, hogy valami súlyos, testi bajunk van.
Minden bizonnyal nem elegendő a Belső Erőnk, ha nem tudunk egyenrangú konfliktushelyzetekbe belemenni, azokban megadó visszavonulás nélkül, magunkért kitartóan, de nem rombolóan benne maradni. Folytathatnánk még több példával is.
A belső erőt tehát el lehet kezdeni szilárdítani az embere és a világra vonatkozó ismeretekkel, valamint a tudatalattiba beépült, szerzett kényszerprogramok megismerésével, feldolgozásával és átdolgozásával. A többi lépcsőfok sorban mutatkozik meg számunkra.
