Minden élet az egyén, egyed valamilyen szempont szerinti fejlődéséről szól. Az evolúció fogalma tananyagainkban főként a tanítani kívánt természettudományok vagy történelem materiális szempontjait tekinti a fejlődésnek, de itt, ezen az oldalon az emberi TUDAT evolúcióját kell, hogy a fejlődés szó alatt értsük. A tudatfejlődést is meg lehet hagyni automatikusnak, de az emberlét adta lehetőségeinkkel lehet elvállalni sokkal többet is.
Az emberi (tudat)fejlődést lehet a gyerekkorból felnőtté válásig tekinteni, és itt meg is állni, gyerekeinket, unokáinkat szintén csak eddig elkísérni, majd megelégedni az élettel, ami után már csak végig kell valahogy bírni. Esetleg ebben támogatni a szüleinket, nagyszüleinket, hogy ők is kibírják valahogy, amíg lehet. Sokunknak ennyi elég, vagy csak nem vagyunk tisztában vele, hogy nem ez az élet értelme. Mert a lélek különféle módokon, például betegségekkel, fájdalmas vagy kellemetlen testi tünetekkel, nem kívánt történésekkel jelezhet számunkra, hogy „neki” viszont nem lenne elég ennyi……
Amennyiben valami miatt választjuk a tudatos fejlődést, úgy vagy fokozatosan, vagy kisebb-nagyobb ugrásokkal törekszünk önmagunk meghaladására, a gátjaink felszámolására, belső erőnk és belső szabadságunk megtapasztalására. Tovább merészkedve az Élet értelmének keresésére, az Ember kilétének vagy a Világ felépítésének megértésére. Ezen a cseppet sem könnyű úton, ha nem állunk meg, egy ponton úgy találkozhatunk Istennel, hogy eredetileg tervben sem volt ez.
Mindig érezhető belül is, és látható kívülről is, ha valaki korábbi önmagához képeset „szintet” ugrott. Az illető valahogy máshogy sugárzik, az életesemények, emberi társak, a kihívások és lehetőségek is mások lesznek, a gondolkodás pedig magasabb perspektíva szerint szintén megváltozik. (Sosem tévesztendő össze a megszerzett belső fény az illúziók élményei és sikerei által megszerzett sugárzással. Utóbbinak a kívülre mutattatott önképen vannak árulkodó jelei.)
Az is látszik rajtunk kívül, az arcunkon, testtartásunkon, az életeseményeinken, ha már szükséges lenne egy ilyen ugrás, ellépés. A lélek elkezd belülről nyomni, feszíteni, hogy itt lenne az idő elindulni!
Fantasztikus érzés, több szempontból és több szinten valódi siker a befektetett munka gyümölcse. Ám ez a szüretelés egyáltalán nem mindig fenékig tejfel! Nagyon fontos lenne, hogy a fejlődő egyén tudjon róla, hogy a fejlődésnek nemcsak szép oldalai lesznek, egy-egy lépcsőfoknak időszakosan nagyon nehéz élettani vagy emberi hatásai is lehetnek, melyek ránézésre nem kívánatosak, viszont a Nagy Egészet tekintve szükségszerűek.
Az emberi környezetünkben a kellemetlen, esetenként fájdalmas külső megéléseink hatására rendszerint, -mondhatnánk azt is, hogy törvényszerűen– mindannyian és elkerülhetetlenül nehézségeket élünk meg. Hiszen fokozatosan eltávolodunk a külső biztonságtól, a külső támpontoktól a belsőnkben felépíteni kívánt új biztonságunk felé. Ebben a fejlődési szakaszban támogató segítség nélkül, de még azzal együtt is többször elbizonytalanodhatunk úton járásunk hitelességében és sikerességében, eredeti szándékunkban, teljesen önmagunkban is. Az elbizonytalanodás mellett általános az önhibáztatás, kudarcérzés, elmagányosodás-érzés, önbizalmunk többszöri megrendülésével sokszor feladhatjuk az egészet. A társkeresés, munkahelykeresés is sikertelen lehet, mert a rezgésünk nem állandó, folyamatosan átalakulásban nem nagyon lehet mihez stabilan hozzákapcsolódni. Munka, hivatás, anyagi biztonság és lehetőségek bezuhanhatnak, megszűnhetnek, kilátástalannak látszódhatnak.
A fejlődésünk érinteni fogja a közvetlen környezetet, emberi kapcsolatokat, az esetleges párkapcsolatot. Akik belülről még nem kívánnák a saját változásukat, azoknak zavaróan hathat az általunk akár akaratlanul is éreztetett, láttatott minta, ráhatás, addig nem tapasztalt önképviselet, esetleg tükör. Sok esetben történik egyfajta „visszahúzgálás”, leszólás, gyengítés, akár aktív bántalmazás, elfordulás, szakadás, stb. A nagyobb mértékű, csak egyik felet érintő személyiségfejlődést egy párkapcsolat általában nem is bír ki. Sokszor az évtizedes barátságok, vagy a család többi tagja sem. Sokan itt megtorpanunk a fejlődésben és feladjuk a munkát és így önmagunkat is a többiek, a szeretteink, tehát a külvilág reakciója miatt. Az ilyen megújulásra márpedig minden résztvevőnek ugyanúgy szüksége lenne (ezért születtünk bele egymás életébe), ha látja, ha elfogadja, ha nem. Csak egyoldalú nézőpontból nézve látszik bármi is szükségtelennek, értelmetlennek, elfogadhatatlannak.
Ide tartozik még, hogy a fejlődő lélek egyre kevésbé kíván és tud beszélgetni a korábban megszokott témákról a többiekkel, a régi beszélgetőtársakkal. A fejlődéssel alapvetően jár együtt, hogy mindig újabb és újabb összefüggésekkel, valamint egy folyamatosan megújuló világképpel mindig máshonnan látjuk az élet összefüggéseit, amiket mások nem úgy látnak és nem onnan néznek. Ez a téma szintén nehéz megéléseket jelenthet, mert aki nincs tisztában ezzel a vonatkozással, az ismét kudarcnak, és az elfogadás, esetleg a szeretet hiányának élheti meg az élethelyzeteket. Pedig a jelenség magától értetődő. Ráadásul senki nem hibáztatható. Csak nehéz.
A változások lépcsőfokainál megborulhat a testi-lelki rendszerünk is. Enyhébb, de akár súlyosabb testi tüneteink, váratlan megbetegedések keletkezhetnek, amik egyáltalán nem azt az érzetet keltik, hogy hú, de nagyon fejlődünk, hanem szintén elkeseredést sikertelenség-érzést, kudarcélményt okozhatnak. A betegségek és itt megjelenő tünetek nagyon sokszor a nem látható rendszereink anyagi testünkben megjelenő átalakulásának a mutatói. Amik valójában nem betegségek. Ezek a tünetek nem feltétlenül ugyanazt jelentik, mint amikor a lélek jelez. Itt szükségszerűen a belső változásainkhoz tartoznak. A finomenergetikai rendszerünk áthangolódása fáziskéséssel programozza át a fizikai testünket egy másik rezgésszintre. Egyáltalán nem kellemes megélni. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy nem baj van, hanem „csak” ez. Vége lesz és minden el fog múlni! Ismét támogatnunk szükséges itt egymást, hogy nem vagyunk egyedül.
Nagyon fontos megemlíteni itt, hogy a tudatos fejlődésnek vannak regresszív-, integráló- és pihenő szakaszai, amely szakaszok megéléseit ennek tudatában szükséges megengednünk. Felismerni is nehéz ezeket a szakaszokat egyedül, külső támasz nélkül, hogy „csak” ez történik, mivel kívülre szintén nem egy felüdítő, sikeres látványt mutatunk ilyenkor és belső megéléseink sem a harmóniát éreztetik velünk. Mindig elmúlik és ugyanúgy jelennek majd meg a gyümölcsök.
Le kell bomlani a réginek ahhoz, hogy a bennünk átalakult energetikai rendszer alapjaira valami új, valami más épülhessen!
Tudatfejlődésünk, személyiségfejlődésünk következményeként az addig bevált dolgaink tehát megakadhatnak, a világunk többször széteshet, összedőlhet, váratlanul működésképtelenné válhat. Mert majd új fog épülni! Ezek a megélések általában nagyon félelmetesek, a környezet általában nem tud hittel támogatni, mélységes kudarcot érezhetünk ebben az életszakaszban, több visszakanyarodással. A nehézségek mellett a rövidebb-hosszabb időre szóló magány itt elkerülhetetlen. Egymást tudjuk támogatni itt. Ehhez célzott közösségeket és összekapcsolódási teret kell megteremteni és működtetni! (Érési folyamata van bennem….)
Pont ezek miatt a nehézségek miatt nem kezd hozzá mindenki a munkának. Egy „éretlen” Lélek még nincs kész erre a hegymenetre, amiért ő egyáltalán nem hibáztatható, megfelelő idő előtt semmiféle fejlődés sem erőltethető. Az óriási és rendkívül megterhelő önmunkát kellő mértékű belső erő nélkül lehetetlen teljesíteni. Erő kell, hogy el merjünk lépni a fejlődésre még nem kész társainktól, családtagjainktól, a szeretteinktől a saját útvonalunk, a saját belső forrásunk megtalálása kedvéért. Márpedig el kell lépnünk. Ha nem tesszük ezt meg, ők akaratunk és akaratuk ellenére (ráadásul legtöbbször szeretetből) visszatartanak, visszahúznak minket is oda, ahonnan nekünk már távolodnunk kellene-nekik pedig még nem biztos. Van, hogy csak egy időszakot tekintve kell eltávolodnunk szeretteinktől, ami után később megújulva, egy új minőségben újra összekapcsolódhatunk, de van, hogy ebben az életünkben végérvényesen. Nehézség, hogy csak utólag látszódik majd meg, hogy melyik fog megtörténni. Ez a jelenség a Nagy Egész fejlődésének és változásának a visszatartása is egyben.
Nem kérdés, hogy ez a legnehezebb, a leginkább próbára tevő tényező az egészben! Rendkívül sokat segíthet ehhez a témához az ember és a Világ szerkezetének és lényegének materiális nézeteken felülemelkedő megismerése és elfogadása.
Alapjait tekintve az egész folyamat egyáltalán nem a kudarcot és az alkalmatlanságot jelentené…..viszont a negatív gondolatokkal sajnos erőteljesen lehet azokat hozzá teremteni!
A tudatos fejlődéshez szükséges belső erő visszaszerzésének kulcsa a már említett életindító programjainkban rejtőzik, melyek tökéletesen vannak megszerkesztve a lelkünk fejlettségéhez mérten. Minél jobban feszítenek valakit belülről a szenvedés és az Élet hullámai, annál biztosabb, hogy az idő elérkezett arra, hogy megkeresse a hozzáférést ahhoz a rejtett erőforrásához, ami ott a mélyben számára rejtőzik.
Hogy a kellemetlenségek ellenére miért propagálom a fejlődést? Mert ez a Földünk eredeti programja. A rajta élő embereknek, nekünk egyénileg mind el kellene jutnunk önfejlődésünkben egy sokkal magasabb szintű működésre, mint a mai. Ez nem opció, csak halogatni lehet. Ha lehet. Minél többen vágunk neki az útnak, annál többen és annál hamarabb teljesítjük az egyéni és kollektív küldetésünket, ami egyszercsak megmozdítja a többséget is a sokkal kevesebb szenvedést és sokkal több örömöt jelentő élet felé. Egyénileg kell elkezdeni.
Úgy gondolom, hogy hatalmas felelőssége van minden terapeutának, segítőnek, gyógyítónak, kísérőnek, gurunak, mesternek, akik mellé odaszegődünk. Ahogy egyénileg vagy másokkal együtt vezetnek önfejlődési utunkon előre, ott szükséges lenne a fejlődés lehetséges „mellékhatásaival” tisztában lennünk minden oldalon. Fontos lenne a kísérőnek figyelni és kísérni az általa bennünk okozott, az életünk működésében megjelenő hatásokat. Az egyént teljes mértékben figyelembe vevő, harmonikus fejlődés és fejlesztés lenne az ideális, az etikus. Mert sajnos az is előfordulhat, hogy az illető saját rendszere, tudatszintje nem bírja el a kapott fejlődés, tanítás tempóját és módját. Lehetnek pszichológiai nem kívánt hatások, összeomlások, és túl erős testi tünetek is. Mert neki nem az lett volna a saját harmonikus tempója!
Sajnos nagyon kevés olyan segítőt, terapeutát vagy tanítót láttam és tapasztaltam eddig, aki a fejlődés sokszor nehéz utóhatásaival egyáltalán tisztában lett volna, figyelte volna, felhívta volna rájuk a figyelmet és biztosította volna az esetleges szükséges kísérést.
E nélkül nem lenne szabad másokat segíteni, vagy kísérni az önfejlődési útjukon.
A fentiek áttekintését azért tartom fontosnak, hogy ne érezzünk egy-egy nehézséget, élethelyzetet feltétlenül kudarcnak. Tudnunk kell, hogy ezen a nehéz, de csodálatos úton nem vagyunk egyedül és végül minden rendben van. Merjük egymást megkeresni és megtolni!
