KOLLEKTÍV EMBERI MINTÁZATOK jelenléte az egyéni életeinkben
Az arrogancia, más néven gőg valaki által saját magánál kevesebbre tartott személyekkel (pl. tudatlanabbakkal, szegényebbekkel, csúnyábbakkal stb.) szemben érzett és mutatott túlzott büszkeség, eltúlzott öntudat és önértékelés anélkül, hogy figyelembe venné a tényleges tényeket és mások véleményét.
A felsőbbrendűség megnyilvánul viselkedésben, gesztusokban és kommunikációban is. Egy arrogáns ember a saját érdemeinek szüntelen bizonyítása érdekében a céljaira használt másik felet mindig lealacsonyítja és lekezeli, valamint arra használja, hogy általa kielégítse a soha ki nem elégíthető belső szükségleteit. Ezért akár még büntethet is. Általános, hogy másokat lélekben folyamatosan károsít.
A mintázat megnyilvánulásai különbözőek lehetnek, rengeteg a szakirodalom, könyveket lehet írni a témáról (szándékosan nem használom a szokásos virág-nyelvű kifejezést). Általános, hogy az arrogáns embernél hiányzik az önmagára történő rálátás képessége, a kritika elfogadásának képessége, az empátia, az együttérzés képessége, valamint a belátás, a fejlődés szándéka.
Az arrogancia mögött legtöbbször az alacsony önértékelés, a kisebbrendűség érzése bújik meg. Megjelenhet rejtett formában és nyílt formában is, azokon belül is széles skálán mozogva.
Az arrogancia alapja az előző részben tárgyalt belső félelem, melynek intenzitása gyerekkori indítóprogramjaink függvénye. Mivel elég kevesen születünk önismeretet és személyiségfejlődést tekintve fejlett tudatosságú szülőkhöz, így inkább általános a generációk által továbbadogatott belső instabilitás.
Könnyen alakulhat ki arrogancia ott, ahol a létezésre vonatkozó elbizonytalanítás vagy megsemmisítés történik az elfogadásra, szeretetre vonatkozó belső stabilitás biztosítása helyett.
Szintén könnyen alakul ki arrogancia ott, ahol a gyerekkori sérülésekkel történő szembenézés és feldolgozás elől a spiritualitásba menekülés történik (ezoterikus-, illetve vallási felsőbbrendűség).
A mintázat kialakulásának egy gyakori forgatókönyve, amikor egyik vagy mindkét szülő a saját feldolgozatlan lelki sérülései miatt önmaga transzparenseként használja fel a gyermekét (a létét, a lényét, a tetteit vagy a személyiségét), és nem tudja „csak” önmagáért elfogadni őt. Olykor még bántalmazás is történik, mert nem olyan a gyerek, mint amilyen a szüleinek jó lenne. Ekkor a gyermek megtanulja azt a szeretetmintát, miszerint a szülő ugyan azt mondja, és azt mutatja a külvilágnak, hogy szereti őt, de valójában ez nem így van. Felhasználja őt a saját céljaira. A szeretet, ősbizalom alapmintája egy öntudatlan „hazugság” lesz.
A gyermek ettől kezdve önnön nagyszerűségét és/vagy sérelmeit kénytelen eltúlzottan hangoztatni, másokra kivetíteni egy életen át – hátha egyszer meglátják, meghallják és szeretni kezdik.
Az arrogancia kollektív mintázata úgy hat vissza az egyénre, hogy vannak olyan szakmák, életterületek és pozíciók, ahol kizárólag ezzel az attitűddel lehet és érdemes érvényesülni.
Társat KERESNI csakis önmagunk megkoreografált kiárisításával lehet!
A politika sajnos arrogancia nélkül ma elképzelhetetlen. Sok művészeti ág is. A média hemzseg tőle. A közösségi oldalak lájk-vadászata hihetetlen méreteket öltött a világunkban, remekül erősíti és generálja újra és újra ezt a mintázatot.
A társasági beszélgetések zöme sztori-versenyről és más, nem jelenlévő emberek negatív felhangú kibeszélésén alapszik…..aki pedig ebben nem vesz részt, az sokszor nem lesz kívánatos.
Jelen társadalmunk halmozottan traumatizált, lélekben instabil. Az ebben a témában erőteljesebben érintett egyén önbizalma és önértékelése olyannyira megsérült, és annyira retteg belül attól, hogy egyszer kiderül az értéktelensége, hogy szüntelenül el kell hitetnie önmagával és a külvilágával a személyes értékét. Az érintett nem tudja elfogadni a rá vonatkozó kritikát (azonnal támad), valamint nem képes, azaz nem elég erős önmagára rálátni sem.
Ezért a visszaható mintázat gyógyítása indirekt módon történhet. Mégpedig úgy, hogy az egyéni életeinkben mindannyian (legalábbis egyre többen) tartunk ön-arrogancia-vizsgálatot. Ha szeretnénk.
Akinek zavaróan, vagy akár mérgező módon van jelen a közvetlen környezetében arrogáns ember, az meg tudja keresni, hogy vajon miért vonzotta őt magához. Hol tanulta meg a saját jelenlegi életében ezt a mintázatot, illetve hogyan kapcsolódik a mindennapokban aktívan még mindig ehhez?
Remek példa, hogy amíg megfelelésből rendszeresen látogatom, vagy felhívom a rám nézve hátrányosan arrogáns szülőmet és szüntelenül felületet adok neki a személyes attitűdjéhez (mert a szüleinket „kötelező” szeretnünk), addig szüntelenül be fogom vonzani a tőlük független arrogáns szereplőket is az életembe. Vagy már rég bevonzottam a párkapcsolatban, csak nem látom ezt.
Ha a közmegítélést átlépve a saját felszabadításomért ezt abbahagyom, azaz kinyilvánítom, hogy nem kérem, látogatásaimmal nem tankolok fel rendszeresen ezzel az energiával, akkor lassanként az egyéb hasonló szereplők is távozni fognak az életemből.
Mivel ez egy kollektív mintázat, ezért mindannyiunkban van arrogancia az egyéni programunknak megfelelő arányban és mértékben.
Az őszinteség bátorsága lesz a kulcs.
Az egyéni önmeghaladástól eltekintve mindannyian arrogánsak vagyunk, amikor időnként eltúlozzuk érdemeinket, amikor nyíltan dicsekszünk, érdekből manipulálunk, vagy másokat leszólunk, szidalmazunk, gúnyolunk. Esetleg verbálisan bántalmazunk, vagy sértődéssel büntetünk.
Arrogánsak vagyunk akkor is, amikor mindent kontrollálunk.
Amikor mi jól tudjuk, vagy mindig mindent jobban tudunk.
Amikor segítségkérés nélkül segíteni akarunk, vagy meg akarunk menteni másokat saját maguk helyett. Amikor ítélkezünk vagy eltávolodunk valakitől azért, mert más véleményen van, mint mi.
Amikor nem fogadunk el külső visszajelzést, segítséget.
Vagy amikor eladjuk magunkat manipulatív marketinggel (szolgáltatás, társkeresés).
Közvetlen, és indirekt tisztítási lehetőség is egyben a rendszeres önvizsgálat, az önmagunkkal való rendkívüli őszinteség, ami folyamatos önmeghaladást jelent.
Minden egyes erőfeszítés az egyéni, kisebb mértékű arrogancia felszámolására hozzájárul a nagyobb, kollektív mintázat csökkenéséhez, és hiszem, hogy végül a megszűnéséhez is. Az önmagára rálátni nem képes társaink gyógyulásához is.
Le a kalappal mindannyiunk előtt, akik nekilátunk ennek a feladatnak!
A tudatszint fejlesztésével ez a munka idővel automatikus lesz, hiszen aki megérti és el tudja ismerni azt, hogy minden élőlény egyazon forrásból származik, egyformán szent, valamint sokkal több annál, ami ebben az egyetlen életében megnyilvánul, az egyre kevésbé fog arrogánsan fellépni másokkal szemben.
