Életindító programoknak nevezem azokat a mintázatokat, amelyek egyénenként az egész életre nézve meghatározóak. Egy jellemző lenyomat, melyet általában egy kisgyermekkori lelki trauma, sérülés, vagy állandóan jelen lévő negatív hatás vált ki. Ami mentén utána a teljes életünk folyamán tudattalanul kényszerülünk élni, gondolkozni, cselekedni, párt és szakmát, élethelyzeteket választani.
Mindannyiunknak van ilyenje. Nincs kivétel. Mondhatjuk, hogy ez a földi emberi élet velejárója. Abba most itt nem megyek mélyebben bele, hogy az egyes életindító programok egyáltalán nem véletlenül választottak. Nem szerencsétlenek vagyunk, hanem annak a saját programnak a felismerése, megértése, feloldása akadálypályáinak teljesítése, pozitívba átfordított ajándékainak begyűjtése és megélése maga lenne a fő feladatunk erre az életünkre.
Sajnos nagyon sokan vannak, akik a jelen életük fejlődési lehetőségeit egyáltalán nem használják ki, és el sem kezdik ezt az akadálypályát, életük végéig annak mentén élnek.
Hiszem, hogy az egyes életindító programok felszámolása szolgáltat stabil alapot az ember szellemi fejlődéséhez is. Enélkül nem létezhet valódi emberi felemelkedés. Sőt, hiszem azt is, hogy felelőtlenség spirituális tanításokat adni enélkül a munka nélkül bárkinek is!
Magyarként mindannyiunk életét megnehezíti az egyéni megélések mellett a történelemórákon is nemzedékek óta betanulni kényszerült társadalmi balsors-lenyomat, a Morfogenetikus kollektív Mezőbe már jó mélyen bevésődött tettes-áldozat nemzeti mintázata. Jellegzetes életindító programunk ez, ami jelen időszakban nagyon aktívan fejti ki hatását a világban. A magyarok többségénél ez miatt egyéni életsorsokban is generációk óta továbbhordozottan jelen van, az egyéni életutakat jellemzően meghatározza. Tőle eltérően élni, de csak próbálkozni elhagyni sem könnyű, mert társadalmunk önkéntelenül tart össze benne. Általában automatikus felháborodást, elítélést, leszólást, visszahúzást, lenyomást vált ki a közvetlen környezetből is, a családtagokból is, ha valaki merészeli nem kérni tovább az elnyomást, a bántalmazást, vagy az önszabotázst.
Valahogyan (a lélek fejlődése számára jó okkal) kiválasztva az egyik vagy a másik megnyilvánulása domináns az életünkben: vagy tettesek vagyunk jellemzően, vagy pedig mártírként élő áldozatok. (Természetesen tisztelet a nem érintetteknek.)
Ha épp a tettes-attitűdöt kell megélnünk, akkor mindig mellénk szegődik (vagy születik) az áldozat, aki öntudatlanul viseli a láthatatlan céltáblát a homlokán. Ha pedig áldozatként kívánjuk életutunkat beteljesíteni, akkor tudattalanul választunk hozzá tetteseket is akár szülőként, társként, munkáltatóként, hovatartozásként, vagy nemzetként. Mindkettő nagyon sokáig láthatatlan vakfolt. Évtizedekig is lehet szeretetnek hinni és látni azt, ami valójában bántalmazás.
A tetteseknek elsőre sokkal könnyebbnek tűnik az élet: nem nekik fáj. De ők csak így tudják kívül elviselni azt a fájdalmat, ami belül valójában van. Valahol, valamikor minden bántalmazó ezt a túlélési módot tanulta meg, ugyanis minden tettest, minden bántalmazó felet valamilyen életterületen ugyanígy bántalmaz vagy valaha ugyanilyen módon bántalmazott valaki.
Akik a másik oldalt „választották”, ők éppen az abúzust, a traumákat, az emberszámba nem vételt „szeretik” és „kérik”- ám mit sem tudnak erről. Otthonosan megszokták, generációk óta közösen és egyénileg is mindig ezt kapták és kapják, azaz öntudatlanul, de ismételten ezt választják, ebbe helyezkednek bele.
Mivel az energia sosem vész el, mindig megjelenik a mintázat másik oldala is: minden áldozat egyben tettessé is lesz az élete valamelyik területén, mert mindig tovább „kell” adni a bántalmazás áramló energiáját. Nem történhet máshogy! Mártírsággal is lehet lelket gyilkolni, és ugyanúgy el lehet vele tiporni bárki önbecsülését.
A tettes és az áldozat egy és ugyanaz. Azonos életindító programnak a kétféle megnyilvánulása. Mindkét fél egyformán tartja fent ugyanazt a mintázatot (és örüljünk, ha „csak” a lélek rombolódik…). Mindkét fél és minden családrendszer, esetünkben az egész nemzet nagyon erős testi és lelki sérüléseket szenvedett el sorozatosan, aminek ilyen következményei lettek.
A megélések, mintázatok megváltoztatása, az életindító programok akadálypályáinak egyéni elvállalása nélkül nem lehetséges az egyéni, de a nemzeti, társadalmi balsors megváltoztatása sem. Ez a felelősség terhel mindannyiunkat. Tenni kell a megszüntetésért.
Jelenlegi fejlettségi szintemen úgy gondolom, hogy a változtatás, a lélekromboló tettes-áldozat mintázatból emelt fővel kisétálás kizárólag a bántalmazott aspektusának oldalán lehetséges. Ahol a bántalmazottságunk tényének összeomlasztó belátása után szembenézünk bátran egyéni szinten a saját, sok esetben rejtett tettes-mintázatunkkal, a saját bántalmazásainkkal, és azok maradandó következményeivel. Egy felébredt bántalmazott tudja csak felébreszteni a bántalmazót is egy erős és bátor szembesítéssel és ugyanő tudja önmagát ismeggyógyítani. Tehát csak együtt lehetséges, egymással.
De a legjobb ébresztőink általában a saját gyerekeink. Ők természetszerűen mutatják a saját megéléseikkel a mi motívumainkat. Egy bántalmazó szülőnek minden gyermeke megtanulja a szülői mintázatot: egyik maga is bántalmazó lesz a gyerekek közt és a saját majdani családjában is, a másik valószínűleg bántalmazott marad minden életszituációjában, illetve kizárólag az otthonosan bántalmazó párt tudja majd magának kiválasztani. És ez addig megy így, amíg valaki nem veszi kézbe a fáradtságot, a bátorságot és az erőt, azaz a felelősséget. Egy-egy arra kellő lélektapasztalattal és fejlődési szinttel bíró lélekerővel megáldott családtag általában megkapja a kioldás életfeladatát és annak lehetőségét is. Ők nagyon sokszor a családok fekete bárányai, akik sokszor egyedül maradva nekilátnak a családrendszeri energia végérvényes megszüntetésének. Legyünk hálásak nekik! Értünk is teszik.
Ismételten csak azt tudom mondani, hogy egyedül ez a munka nem lehetséges. Sok olyan segítőnk van már, akik maguk is megszenvedték, megdolgozták magukkal ennek a mintázatnak a kínjait és sikeresen továbbléptek, ebben másokat is hatékonyan tudnak kísérni. (Sajnos rengeteg olyan aktív munkát végző segítőnk, tanítónk is van, akik nem dolgozták meg magukat, kizárólag a tankönyvek, tananyagok protokolljaival dolgoznak, így ebben a témában nem lehetnek hitelesek)
Köszönettel mindenki munkájáért!
fotó: Heather A. Hager
