KOLLEKTÍV EMBERI MINTÁZATOK az egyéni életeinkben
Az Anya jelentősége minden tudatszinten mást és mást jelent. Emberi utunk során a személyiségfejlődésünk minden fázisában olyan emberekké válunk, amilyenné válik magunkon belül a létezésünk forrásához fűződő viszonyunk.
Amíg egyetlen életet hiszünk az életünk teljes hosszának, addig az édesanyánkat tekintjük létezésünk forrásának. Ahogyan halad a Tudatunk a fejlődésében úgy haladunk majd az anyagi testünket megszülő édesanyától a létezésünk isten(Anya)i Forrása felé is.
Az Anyával, a Forrással kapcsolatos közös sérüléseink meggyógyítása társadalmunk egyik legfontosabb kulcsa, a lélek meggyógyítása legfőbb lépése.
Vakfoltként láthatatlan megoldatlansága akadályozza az egész-séget és a személyes fejlődést is!
Az egész életünkre rányomja a bélyegét az, ahogy édesanyánk fogadott minket, gondoskodott vagy nem gondoskodott rólunk, táplált vagy esetleg elutasítot minket. Minél többen, minél mélyebben és hosszan élünk önmagunkon belüli anya-gyermek sérülésmintázatban, annál inkább válunk testben, lélekben és egymással kapcsolódásokban betegekké, annál inkább értéktelenedik el, hullik szét a társadalmunk és a civilizációnk. És minél többen kezdünk hozzá a létezésünk forrásával kapcsolatos sebeink meggyógyításához, annál egészebb egyénekké és annál egészségesebb társadalommá formálódunk.
Ahogy már korában is szó esett róla, a gyermekvállalás pontján a legtöbben igen messze vagyunk a megvilágosodott, beteljesedett személyiségfejlődési létállapottól, ami az ideális szeretetközeget tudná jelenteni saját születendő és cseperedő gyermekünk testi és lelki fejlődéséhez. Ez miatt a megélt „szeretet” – fogalma teljesen más tud lenni mindannyiunk számára, mint amire mélyen belül mindannyiunknak szükségünk lenne, amire mindannyian kiéhezve vágyunk.
Így automatikusan kialakul mindannyiunkban egy HIÁNY anyából kívül is és magunkon belül is, ami az archetipikusan az Anya személyéhez köthető témáinkat is automatikusan torzítja.
Ilyen témák többek között:
– a fizikai biztonság;
– az érzelmi támogatottság;
– a rólunk való gondoskodás, az önmagunkat táplálás;
– a kötődés igénye és képessége;
– a másik emberhez való kapcsolódás igénye és képessége;
– a hit, a bizalom és az intimitás;
– az odaadás képessége;
– az eredendő szeretettség – ami az önszeretet alapja, amivel eleve tenni akarunk és teszünk magunkért, azon keresztül pedig másokért.
Az egyéni életekben jelen lévő példaként megemlíthető egy állandósult nyílt vagy rejtett harag, lázadás, megvetés, elutasítás az Anya és anyaság felé, az összes nő felé (esetleg nőként élve még önmaga felé is). Ugyanakkor hiányzik a bátorság a haragot ténylegesen kifejezni a saját Anyának. Így tudattalanul magunkon belülről mindent az Anya irányít.
Másik példa Férfiként az Anyával szemben rejtetten érzett harag kivetítése a nőkre, szüntelen neheztelés, hibáztatás esetleg megvetés formájában.
Tipikus Anya-sérülést mutat az elutasítástól való félelem, annak akár szélsőséges módokon történő kiküszöbölése: túlzott megfelelési kényszerrel, megúszással, elkerüléssel, megtévesztéssel vagy kompenzálással.
Szintén Anya-sebre utal a bárkihez és bármihez történő belsőséges elköteleződés, összekapcsolódás elkerülése, vagy hamis látszatának fenntartása; a rejtőzködés; a mindent kontrollálás és bizonygatás; és a rendszeres megelőző védekezés.
Anya sérüléssel általános az intimitás részleges vagy teljes hiánya (ez itt a lélek testi és lelki közelsége, melyet tévesen azonosítunk kollektíven a szexuális tartalommal).
Rendszeresek az önértékelési és önbizalomproblémák, az elfojtott érzelmek. Hiányos a belső erő a változtatáshoz, az akaráshoz, az akarat érvényesítéshez, a megküzdéshez, és a felelősségvállaláshoz.
Anya „nélkül” nem lehet valóban felnőtté válni, tehát csakis gyermeki működéssel tudunk élni.
Anya „nélkül” nincs spiritualitás.
Amilyen szeretetmintát át tud adni számunkra az Anyánk, az lesz automatikusan a szeretetmintánk minden egyes élethelyzetünkre, emberi kapcsolódásunkra, és az lesz a hajtóereje az összes lépésünknek. Ha bántalmazó, vagy kötődés nélküli, esetleg rideg volt az indító szeretet-minta (vagy esetleg nem is volt), akkor automatikusan azzal a motívummal kapcsolódunk vagy nem kapcsolódunk másokkal. Azzal a mintázattal bízunk vagy nem bízunk másokban, fogadunk vagy utasítunk el dolgokat, törődünk vagy nem törődünk a környezetünkkel, mások testével vagy lelkével.
Ezek a témák szinte mindig vakfoltok, nem láthatjuk, kívülről másvalaki segíthet ennek meglátásában az önismereti utazás során.
Mondhatnánk, hogy lehetne mindenkinek a magánügye is. De sajnos kolletkíven hatni képes energiává felfejlődve mindannyian láthatjuk, hogy ez a téma mivé tette az egész Bolygónkat.
Kollektív társadalmi hatások közül az egyik legjelentősebb számomra, hogy a modern, nyugati típusú társadalomban az újabb generációknál egyre csökken a képesség az egymással való tartós, mély, együttműködő kapcsolódásra. A fizikai kapcsolódásra is (gyereknemzés).
Általános az egyénben eredő, valamint a kívülről manipulált félelem. A kollektív félelem is.
Kollektíven sérült anyamintázatnak számít még a társadalmi érzéketlenség, az együttérzés hiánya, a megérzésmentes intellektualizálódás, magyarázás, bizonyítás, az érdektelenség, a széthúzás, a depresszió, az agresszió egyes vonatkozásai.
Az a jó hír, hogy a kollektív mintázat egyéni szintű gyógyítása gyorsan látható és érezhető eredményt hoz. De meg tudja viselni az emberi környezetet a gyökérsérülés visszagyógyítása.
Véleményem szerint viszont nincs más út.
Földi emberként eredendően lehetetlen Anyaként a gyermekünket „jól” szeretni, a lélekben vágyott abszolút szeretetet a gyermekünknek odaadni. Pláne, hogy generációról generációra halmozzuk megoldatlanul és további sérülésekkel gazdagítva a szeretést. Hibáztatni ezért Anyáinkat hiábavaló és felesleges, de hát, ugye, ezt gyerekként nem nagyon tudjuk átugorni. A lényeg, hogy mindannyiunkban van aktív Anya-sérülésmintázat. Vagy a saját tapasztalatainkból, vagy visszahatással a kollektívből. Nincs olyan, ember, akinek ne lenne dolga ezzel. Meglátni a saját vonatkozásunkban viszont egyedül nem nagyon lehet. Meg kell hozzá engedni, hogy más valaki mutasson erre rá.
Az életben bármi LEHETŐSÉGÉNEK MEGTEREMTÉSE az egész-séges Feminin energia megnyilvánulása. A MEGVALÓSÍTÁS feladata lesz majd a Maszkulin energiáé. Mindkettő nélkülözhetetlen a bárminemű változáshoz, változtatáshoz. (Egész emberben nemtől függetlenül 50-50% a feminin és a maszkulin rész).
Meglátásaim szerint az Anya sérülésmintázatok meggyógyítása feltétlen szükséges ahhoz, hogy a már helyrebillent Feminin energia MEGTEREMTHESSE A LEHETŐSÉGÉT A VÁLTOZÁSOKNAK. Utána következnek majd a megvalósítással a Férfiak.
A Világ változtatására pedig nagyon nagy szükségünk van, mert hanyatlik. Ahhoz, hogy a társadalmunkban, országunkban, életünkben valami ÚJ tudjon lenni, valami KOLLEKTÍV VÁLTOZÁS legyen, az egyének összeadódó helyreállításából, meggyógyulásából fakadó kollektív emelkedés szükséges.
