KOLLEKTÍV EMBERI MINTÁZATOK jelenléte az egyéni életeinkben
A függőség emberlétünk alapvető eleme.
Definícióját tekintve egyfajta fékezhetetlen vágy, amely egyszerre a gondolkodás és a viselkedés szintjén is zajlik. A megállítására és megszüntetésére való képtelenség, kontrollvesztés kíséri.
A jelenséget betegség-tudat helyett tünetnek érzem. A lelki sérüléseink, belső stabilitásunk hiányának, a legmélyebb szintű szeretetlenségünknek a tünete.
Mivel mindannyian itt élünk egy fizikai anyagra leredukált emberi testben, így mindannyiunk egyéni feladata a külső referenciák helyett önmagunkon belül létrehozni a szeretet- és a belső stabilitás állapotát azért, hogy innen egyszer tovább léphessünk. Addig, amíg ezt nem sikerül elérnünk, megmagyarázhatatlan hiányt élünk meg mélyen belül, amit mások által, bármi által, de mindenképp kívülről próbálkozunk betölteni. Pedig kívülről lehetetlen.
Így hát -jobb híján- egy ideig mindannyian más-más dolgokkal helyettesítjük ezt a mély belső vágyat, amik valójában sosem lesznek képesek betölteni azt. Ez miatt a kisebb-nagyobb függőséggé alakuló késztetéseinkkel vagyunk kénytelenek együtt élni, melyek mindig valamilyen hasznot nyújtanak, legalábbis annak illúzióját hozzák el számunkra…
Függőséget kiváltó szerre, vagy cselekvésre eredendően azért lesz szükségünk, hogy jutalmazzunk vele, vagy eltereljük a figyelmünket onnan, amivel nem szeretnénk szembesülni, Esetleg magunkat másoktól eltávolítsuk általa. Vagy magunkat saját magunktól.
Kialakulhat úgy is, hogy rendszeresen használjuk valamihez eszközként (pl. státusz, imázs).
Használhatjuk arra, hogy az átélt valóság helyett mást, annál általában sokkal „jobbat” (de van, hogy épp „rosszabbat”) tapasztaljunk.
Függőségeinkbe a felelősség vállalása elől is menekülhetünk.
Ma már mesterségesen generált függőségekkel is tele van a világ.
Vannak olyan függőségeink, kényszereink is, amelyek egyfajta megküzdési stratégiaként alakulnak ki, melyek motorikusan, maguktól irányítanak bennünket.
A kollektív mintázatok témáit tekintve nincs különbség a függőségek típusainak megítélése között, értelmetlen a rangsorolás. Ugyanúgy függőséggel küzd egy alkoholista, egy drogos, egyéb tudatmódosító- és aljzószer használó, és az is, aki megszállottja a fizikai testének, a versenyeknek, a megvásárolható anyagi dolgok felhalmozásának, a testi-lelki élvezeteknek, vagy esetleg egy másokat károsító deviáns viselkedésnek stb.
Még annak a spirituális gyakorlónak, akár tanítónak vagy mesternek is függőséggel van dolga, aki megváltozott tudatállapotú élményeibe, például meditációban szüntelenül a testből való kilépésekkel átélt nagyon magas minőségű élményeibe menekül a valóság, az érzések és a másokkal kapcsolatos felelősségvállalás elől. Az előző részekben tárgyalt félelem és arrogancia mintázatának intenzitása jelentősen befolyásolja ezt a témát.
Függhetünk mások véleményétől, a szüleink befolyásától, más valaki(k) pénzbeli, egyéb anyagi vagy akarati befolyásától, ételektől, italoktól, egyéb jutalmazási módoktól, elektronikus kütyüktől. Függhetünk önmagunk külső vagy belső tökéletesítésének vágyától. Függhetünk a teljesítmények, kitűzött célok hajhászásától. Bárhova odatartozástól. A felsorolás egyáltalán nem teljeskörű.
Minden függőség a valóság elutasításának vagy helyettesítésének eszköze. Elveheti a fókuszt a jelen valóságunkról, elveheti az életerőnket, károsíthatja a testünket, lelkünket, még a velünk kapcsolatba kerülő emberek testét és lelkét is. Sok-sok energiát, pénzt, időt, figyelmet vonhat magával, amit az életünkben talán máshová lenne szükséges vagy érdemes fektetnünk.
A FÜGGŐSÉGEK KOLLEKTÍV MINTÁZATA TELJES IRÁNYÍTOTTSÁGOT, KISZOLGÁLTATOTTSÁGOT ÉS ROBOT-ÜZEMMÓDOT JELENTHET!
A szándékosan függőségben tartás sokszor szolgálja az irányítást.
A saját függőségek legalizálásához pedig másokat bujtogatunk a saját függőségeikre ( például nem is ember, aki nem iszik, vagy nem szexel minden nap).
Egy függőség ugyan az intenzitásától és témájától függően különböző mértékben, de mindig gátolja vagy akár teljesen is blokkolja az egyén belső erejét, a fejlődésének a vágyát is, a személyes hatékonyságát, lelki szabadságát, örömteli, teljes értékű életét, testi-, lelki- és tudatfejlődését. A kollektív emberiség által „kitermelt”, azaz az összeadódott egyéni függőségek által létrehozott fogyasztói társadalom piacgazdasága pedig remekül meg tudja lovagolni a jelenséget. Manipulációval még tisztességtelenül fokozni is képes saját anyagi haszon érdekében (reklámok, akciók, függőséget okozó szerekkel gyártott élelmiszeripari termékek, státuszszimbólumok, stb). Minél erőtlenebb a társadalom, annál inkább.
A pornóipar, az elektronikus kütyük világa önmagáért beszél, rengeteg életenergiát, pénzt köt le és facsar ki az emberiségből, hatékonyan elerőtlenítve azt.
Így képes visszahatni ránk a belső szükségleteinkből született függőség-ipar.
Nagyon sok esetben úgy ítéljük meg, hogy függőségeink szégyellni-, titkolni-, rejtegetni valók, ezért inkább nem foglalkozunk velük. A rejtőzködés pedig automatikusan válthat át (ön)hazugságba, titkolózásba, figyelem elterelésbe, önigazoló hibakeresésbe, ítélkezésbe, és így tovább. Ahogyan a 0. Bevezető részben vázolt mintapéldában is szerepel.
Mindenki saját felelőssége, hogy kezd-e a témával bármit, és azt hogyan teszi.
Az ellenálló akaraterő is hasznos, bár az elfojtott vágyakozást, a mással helyettesítést még mindig nem tekinteném megszűnt függőségnek. Csaknem minden esetben számolni kell azzal, hogy a test és az agy biokémiailag is függővé válik, aminek következménye, hogy az akarat már nem lesz elég. Tisztítani kell.
Abban a pillanatban, hogy megértettük emberi létezésünk eredendő okát, célját, jelentőségét és felelősségét, azonnal megkapjuk a motivációt a saját függőségeinkkel történő szembenézésre, a velük való megküzdésre és a tőlük történő elköszönésre.
A folyamat nagyon komplex: önismerettel kezdődik, gyerekkori mintázatokkal, sérülésfeldolgozással folytatódik és egy folyamatos önfejlesztésbe fordul át, ahol újabb és újabb szinteken találkozunk saját magunkkal, ugyanazon témáinkkal, magunkon keresztül pedig egy folyton megújuló külvilággal. A függőségeink helyett pedig fokozatosan érkeznek hozzánk a korábbi hiányainkat már önmagunkban betöltő beteljesüléseink. Szóval megéri…
